2012. május. 21., hétfő - Konstantin.

Betekintés a dokumentációkba

Adatkezelés

Dokumentációba való betekintés

Minden betegnek joga van ahhoz, hogy tájékoztatást kérjen a róla készült egészségügyi dokumentációban szereplő adatokról, betekintsen az egészségügyi dokumentációba, valamint arról saját költségére másolatot kapjon.

hirdetés

A törvény úgy fogalmaz, hogy az egészségügyi dokumentációval az egészségügyi szolgáltató, az abban szereplő adattal a beteg rendelkezik. Ezért a betegnek joga van az általa pontatlannak vagy hiányosnak vélt – rá vonatkozó – egészségügyi dokumentáció kiegészítését, kijavítását kezdeményezni, amelyet a kezelőorvosnak, illetve más adatkezelőnek a dokumentációra saját szakmai véleményének feltüntetésével rá kell jegyeznie. A hibás egészségügyi adatot az adatfelvételt követően törölni nem lehet, azt úgy kell kijavítani, hogy az eredetileg felvett adat megállapítható legyen.

A törvény úgy rendelkezik, hogy a beteg egészségügyi ellátásának befejezését követően csak az általa adott teljes bizonyító erővel rendelkező magánokiratban felhatalmazott személy tekinthet bele az egészségügyi dokumentációjába, illetve készíthet másolatot arról. A beteg életében, illetve halálát követően házastársa, egyeneságbeli rokona, valamint élettársa azonban akkor is jogosult az egészségügyi adat megismerésére, ha az
• egészségüket befolyásoló ok feltárására,
• egészségügyi ellátásuk céljából van szükség, és ez az adat más módon nem hozzáférhető.

Ám ez esetben is csak azokat az adatokat lehet számukra kiadni, amely a fenti két célból szükséges.
A beteg halála esetén törvényes képviselője, közeli hozzátartozója, valamint örököse – írásos kérelem alapján – jogosult a halál okával összefüggő vagy összefüggésbe hozható, továbbá a halál bekövetkeztét megelőző gyógykezelésekkel kapcsolatos egészségügyi adatokat megismerni, az egészségügyi dokumentációba betekinteni, valamint azokról – saját költségére – másolatot kérni.

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Fogfájásom ellenére pár hete nem láttak el a Központi Stomatológiai Intézet Ambulanciáján úgy, hogy rendelési időben mentem és minden hónapban fizetem a tb-t.

Süvít a szél a völgy felett. A mocskos terv, ím füstbe ment... Giulio hűséges betegei egy emberként átjelentkeztek az orvos által jelenleg helyettesként ellátott cserépváraljai praxisba. A folyamat tegnap informatikai szinten is megvalósult.

Alkohol, drog, szex, párkapcsolat. Suli, sport, szabadidő, szórakozás. Függőség, betegség, tabu. Minden, ami foglalkoztatja és meghatározza az y generációt.

Előadásom után prof. dr. Merkely Béla, a kardiológiai társaság elnöke azt a kérdést tette fel, amit ilyenkor szoktam kapni: mit kezdjen az internet térnyerésével egy olyan idősebb orvos, akinek nincs ideje egész nap az internet előtt ülni. A kérdés lehetőséget adott arra, hogy három tévhitet is eloszlassak...