Igennel és nemmel kommunikál agyi képalkotó segítségével egy férfi, akit öt éve vegetatív állapotban gondoznak – ismertette egy szerdán megjelent tanulmány.
A most 29 éves férfi 2003-ban szenvedett el súlyos agysérülést közúti balesetben. Azóta fizikai válaszjeleket nem adott, vegetatív állapotban van az őt vizsgáló belga és brit kutatók szerint, akik eredményeikről a New England Journal of Medicine című szaklapban számoltak be.
Funkcionális mágneses rezonanciás (fMRI) képalkotó eljárással térképezték fel a páciens agyi aktivitását, miközben arra kérték, hogy igennel vagy nemmel válaszoljon olyan kérdésekre, mint: „Az apja neve Thomas?”. Az fMRI módszere az egyes agyterületek aktivitásának valós idejű követését teszi lehetővé az orvosok számára.
„Megdöbbentünk, amikor a páciens felvételeit láttuk. Képes volt megfelelően válaszolni a feltett kérdésekre pusztán a gondolatai megváltoztatásával, ezeket aztán megfejtettük az fMRI-vel” – magyarázta Adrian Owen, aki a cambridge-i Wolfson Brain Imaging Centre-ből irányította a csoportot.
Az fMRI-re alapuló új technika egészséges, nem vegetatív állapotú embereknél 100 százalékos pontossággal dekódolja az agyi válaszokat ilyen jellegű, eldöntendő kérdésekre. Mostanáig azonban soha nem próbálták ki olyan páciensen, aki nem képes sem mozogni, sem beszélni.
Egy három évig tartó tanulmányban Cambridge-ben és Liege-ben 23, vegetatív állapotúként diagnosztizált páciensnél próbálták ki a módszert. Az új technika négy esetben a tudatosság jeleit detektálta, ám közülük csupán egyetlennél sikerült eddig igen-nem válaszokat elérni.
A belgiumi kutatók elmondták, hogy a későbbiekben képesek lehetnek kommunikálni a sem beszélni, sem mozogni nem képes páciensekkel is, akik így jelezhetik például fájdalmukat, és a körülményekhez képest javulhat életminőségük.
A kutatási eredménynek messzire ható következményei lesznek, mert orvosoknak és jogi szakértőknek az új információk fényében együttesen felül kell vizsgálniuk egyebek közt az asszisztált öngyilkosság kérdését.
Egy nagyszabású új tanulmány megállapította, hogy a növényi alapú étrend csökkenti a rák, valamint a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát, írja az rtl.
A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...
E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...
A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...
„A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...