hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

 

Átadták az idei Gábor Dénes-díjakat (Frissítve!)

Tizenhárom tudóst, kutatót, fejlesztőt és feltalálót tüntettek ki kiemelkedő teljesítményének elismeréséül a Gábor Dénes-díjjal csütörtökön az Országházban.

 "Tudósaink eredményei világra szólók, de látni kell mögötte a nemzeti tehetségbe ágyazott alkotó géniuszt és azt a környezetet, amiből erőt lehetett meríteni, ami intellektuálisan képes volt inspirálni őket", hangsúlyozta Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke. Kiemelte: a múltat sosem szabad figyelmen kívül hagyni, mert a korábbi évszázadok során felhalmozott tudásbázis megfelelő hasznosítása teszi csak lehetővé, hogy Magyarország ne olcsó munkaerejével, hanem fejlesztéseinek köszönhetően legyen versenyképes. Az alelnök rámutatott arra, hogy ezek a fejlesztések és a bennük rejlő innováció nélkülözhetetlen a minőségi fejlesztéshez és fejlődéshez, mint mondta, "hiába a zseniális gondolat, az alkotó géniusz nagysága, ha nincs meg az a szellemi és gazdasági közeg, amelyben igazán kibontakozni, alkotni lehet".

Latorcai János emlékeztetett arra: a legnagyobb magyar elmék többsége az országot elhagyva érte el pályája csúcsát és felfedezéseik sokszor csak évtizedek múlva érték el Magyarországot. "Éppen ezért kulcsfontosságúak azok a kormányzati és civil törekvések, melyek célja legjobbjaink itthon tartása, illetve hazacsábítása és elismerése mind anyagi mind szellemi téren", hangsúlyozta. Ezek közül kiemelkedik a Gábor Dénes-díj, amelynek odaítélői és támogatói 1989 óta törekszenek arra, hogy hidat építsenek az innovációra nyitott legfelsőbb állami vezetés és a gazdaság kutatással és fejlesztéssel foglalkozó szereplői között, az alapkutatások gyakorlatba való átültetéséért, fűzte hozzá Latorcai János.

"Különösen fontosnak tartom, hogy az élettudomány ne csak használja a fizikai, kémiai eszközöket, hanem a mérnöki kutatás gondolkodás módja hassa át az élettudományokat, és keveredjék akár a medicinával, akár az agráriummal vagy a társadalomtudományokkal", hangsúlyozta Gyulai József, a díjat odaítélő kuratórium elnöke.

Gábor Dénes "külhoni" díjban részesült Barabási Albert-László fizikus, hálózatkutató, a modern hálózattudomány megalapításában, a hálózatelméleti kutatásokban nyújtott és a gyakorlati, üzleti életben is hasznosítható eredményeiért.

Gábor Dénes-díjat kapott Bagaméry István villamosmérnök világszínvonalú innovációs műhely létrehozásáért és számos szabadalmaztatott orvosi leképezési eljárásra épülő, többszörös Innovációs Nagydíjas SPECT, PET, CT és MRI modalitásokat átfogó képalkotó berendezéscsalád kifejlesztésében és piacra vitelében elért eredményeiért; valamint Simonyi Sándor gépészmérnök, a gépjármű hajtásvezérlési rendszerek, az alternatív járműhajtások, illetve a járműkomponensek vizsgálati technológiáinak fejlesztése terén elért tevékenységéért. Kitüntették Babcsán Norbert mérnök-fizikust az alumíniumhabok fejlesztésének, széles körű elterjesztésének és üzemszerű gyártásának területén elért kiemelkedő tevékenységéért. Frank Péter gépészmérnök a korszerű matematikai és mechanikai ismeretek innovatív ipari alkalmazása terén elért eredményeiért vehette át a díjat, Józsa János Balázs építőmérnök pedig a felszíni vizek hidrodinamikája, az elkeveredési hidraulika terén elért kimagasló eredményeiért kapott elismerést.

Berényi Antal orvos-közgazdász, neurofiziológus az idegtudományi méréseknél alkalmazható multiplexelt erősítőrendszer és a mikroelektródák fejlesztése terén elért eredményeiért kapta meg a tudományos díjat; Ürge László vegyészt pedig a gyógyszerjelölt vegyületek tervezését és előállítását támogató új termékek és technológiák kidolgozása során nyújtott tudományos közreműködéséért és a létrehozásában végzett szakmai-üzleti vezetői tevékenységéért ismerték el.

Gábor Dénes Életműdíjban részesült Szabó Csaba Attila villamosmérnök a szélessávú hálózatokon és interneten keresztüli multimédia-továbbítás kutatásában és oktatásában elért eredményeiért; valamint Dolhay Balázs orvos a nőgyógyászati problémákkal összefüggő diagnosztikai módszerek és terápiás megoldások terén végzett több évtizedes innovatív fejlesztési és feltalálói tevékenységéért. Életműdíjat kapott még Meiszel László vegyészmérnök az új műszaki elveken alapuló polipropilén szálgyártási eljárás kidolgozása és az első magyar membrángyártó üzem és kutató bázis létrehozása terén végzett feltalálói tevékenységéért.

In Memoriam Gábor Dénes elismerést vehetett át Kovács László matematika-fizika szakos középiskolai tanár, fizikatörténész, a Gábor Dénes-i örökség feltárása, kutatása és védelme területén végzett több évtizedes munkájáért, Gábor Dénes Tudományos Diákköri ösztöndíjat pedig Szlancsik Attila egyetemi hallgató vehetett át a szintaktikus fémhabok mechanikai tulajdonságainak becslése és mérése című munkájáért.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Betegbiztonság

    Miért fontos a betegbiztonság? Az orvosi tevékenység természetéből adódik, hogy annak során hibák, nem kívánt események fordulhatnak elő. Az orvostudomány...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...