hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

 

Átszervezték a kutatásmenedzselést

A Semmelweis Egyetemen a K+F+I tevékenységet támogató szervezeti háttéret teljesen megújító Innovációs Központot mutatják be az egyetem honlapján.

A bemutató rendezvényen Dr. Szél Ágoston rektor kitért arra, hogy korábban az egyetemen négy-öt nem teljesen átlátható működésű kft. kezében voltak a K+F+I-vel összefüggő folyamatok. A társaságok közötti viszony, illetve jogi értelemben vett működésük nem volt tiszta, a funkciók, feladatok között pedig hiátus éppúgy volt, mint párhuzamosság. Mindez a teljes stratégia átgondolására késztette az egyetem vezetését. Ennek nyomán az innovációs aktivitás most már az egyetem által létrehozott Innovációs Központban koncentrálódik.

A rendezvényen Dr. Molnár Mária Judit tudományos rektorhelyettes bemutatta Dr. Farkas Lilla Mercedest, aki október 1-jétől az Innovációs Központ kinevezett igazgatója. Az új igazgató a Semmelweis Egyetemen és a heidelbergi egyetemen tanult. Kezdetben anatómiával, neuroanatómiával foglalkozott. 2001-ben fordult érdeklődése a kutatásmenedzsment felé. Drezdában egy új Max Planck Intézet kutatásszervezéséért volt felelős, majd számos más tevékenysége mellett egy teljes körű online menedzsmentrendszert vezetett be a drezdai egyetemen.

Az Innovációs Központ fő célkitűzése, hogy a nehéz gazdasági helyzetben is sikerüljön megőrizni a tudományos elitet. „Ezért egy ésszerű munkamegosztást szeretnénk létrehozni a kutató és a menedzsment munka között, hogy mindenki azzal tudjon foglalkozni, amihez a leginkább ért” – mondta. A központ összekötő kapocsként működik a gazdaság és a kutatók között, teljes körű szolgáltatást kell nyújtania a kutatók részére az első ötletektől a megvalósításig, a gazdasági tervek előkészítéséjéig. „Minél többen jöjjenek el hozzánk, hiszen a központnak akkor van igazán értelme, ha tudunk az összes egyetemen folyó projektről” – idézik az új igazgatót a honlapon.

(forrás: Semmelweis Egyetem)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink