hirdetés
2025. október. 04., szombat - Ferenc.
hirdetés

Börtöncégektől kell rendelniük a kórházaknak

Orvosi köpenyt, pizsamát, borítékot vagy szivacsmatracot az idei évtől kötelesek  büntetés-végrehajtástól beszerezni az állami kórházak.

Az állami kórházaknak, a szociális ágazathoz és a Honvédelmi Minisztériumhoz tartozó intézményeknek ettől az évtől írja elő egy kormány-, valamint egy belügyminisztériumi rendelet, hogy amit csak lehet, a büntetés-végrehajtástól (bv) kell beszerezniük.

A börtönökben, valamint a bv 12 gazdasági társaságában több mint három- és félezren dolgoznak, ez meghaladja a fogva tartottak egyharmadát. Az átaluk előállított termékek, illetve nyújtott szolgáltatások köre igencsak széles; gyártanak munkaruhát, cipőt, fűrészárut, egészségügyi papírokat, fémszerkezeteket, iroda- és konyhabútorokat, foglalkoznak nyomdaipari tevékenységgel éppúgy, mint hulladékgazdálkodással és textiltisztítással.

A vg.hu szerint ezeket a termékeket a jogszabályok alapján gyakorlatilag értékhatártól függetlenül a BVOP-tól kell beszerezniük az érintett intézményeknek.

A 100 ezer forintnál drágább, de a közbeszerzési értékhatárt (ez jelenleg 8 millió forint) el nem érő termékeknél és szolgáltatásoknál kötelező a BVOP Központi Ellátó Szervétől (KESZ) ajánlatot kérni. A hulladékkezelésnél a kötelezettség már 100 ezer forint alatt él. De a 8 millió forintot meghaladó tervezett beszerzésekről is tájékoztatni kell a KESZ-t. Ha az ki tudja elégíteni az igényt, ismét csak vele kell szerződnie az intézménynek.

Ha a szükséges mennyiségű orvosi köpenyt vagy pizsamát, borítékot vagy szivacsmatracot szállítani tudja a BVOP, akkor azt a kórház köteles tőle megrendelni. Ez alól csak akkor kaphat felmentést, ha „hitelt érdemlően bizonyítani tudja”, hogy az ajánlott árnál 20 százalékkal olcsóbban is be tudja szerezni a piacon ugyanazt a terméket.

Könyveink

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more A lélek rejtett ösvényein. A pszichoanalízis aktualitása a klinikumon innen és túl

    Eljárt-e az idő a pszichoanalízis felett? A szerző határozott válasza...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...