hirdetés
2024. május. 06., hétfő - Ivett, Frida.

Egészségügyi akcióterv-javaslatot készítettek

Egészségügyi akcióterv-javaslatot készített a miniszterelnök által meghirdetett 29 pontos akcióterv mintájára a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület – mondta Csiba Gábor, a szervezet elnöke kedden.

A javaslatot megküldték Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek, Szócska Miklósnak, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyi államtitkárának és Mikola Istvánnak, az egészségügyi bizottság fideszes elnökének.
A szövetség elképzelése szerint egy egységes, nemzeti kockázatközösségen alapuló állami biztosító kellene, hogy legyen az úgynevezett „E-alap”. A finanszírozást szükséglet alapúként kellene megoldani, azaz területenként fel kell mérni az igényeket és azokhoz hozzárendelni a kapacitásokat. 
Kiemelte: meg kell szüntetni az intézmények közötti igazságtalan különbségeket. Százmilliárdos adóssága van a kórházi rendszernek, ebből 40 milliárdot – mert ez hiányzik – mint 1 havi finanszírozást haladéktalanul vissza kell tenni a rendszerbe. Amíg ennek a költségvetési háttere nincs meg, javaslatuk szerint 2 hónapról 1 hónapra kell csökkenteni az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) intézményi kifizetéseit a teljesítmény elszámolása után. 
Csiba Gábor kitért arra, hogy 60 milliárd forintot megfelelő struktúraátalakítási koncepció mentén kellene szétosztani. Hozzátette: teljesítmény elvű, a jelenlegi várólista hosszát felére csökkentő finanszírozás szükséges. 
Az egyesület javaslatában az is szerepel, hogy az alkoholra, a dohányárura, a chips-re, a hamburgerre, a szénsavas üdítőitalokra kiszerelési egységenként 10 forintos egészségügyi hozzájárulást vezetnének be, ami évente akár 100 milliárd forintos bevételt jelenthetne.
A kórházak gyógyszerellátására kiskereskedelmi gyógyszerkiszerelés helyett megteremtenék a „lédig” (csomagolatlan, ömlesztett) kiszerelés jogszabályi környezetét, valamint javasolják, hogy az egészségügyi intézmények közüzemi díjait maximalizálják és központilag állapítsák meg. Véleményük szerint újra kell értékelni minden, 2010. március 15-e után odaítélt támogatást az uniós források kapcsán.
A szövetség javaslatában az is szerepel, hogy haladéktalanul fel kell függeszteni több rendeletet – például a patikaliberalizációról szólót -, valamint változást szorgalmaznak a tulajdonosi, a szakmai és az intézményi struktúrában is.
Megfogalmazásuk szerint rendet kell tenni a betegszállítás területén – itt az államosítást javasolják – és a mentésben is változtatásra van szükség, vagyis a betegirányítást össze kell hangolni a földrajzi egységenkénti ellátásszervező intézménnyel, a működtetési jog birtokosával.
Nem utolsósorban megoldást kell találni a humánerőforrás területét érintő feladatokra: rendezni kell az orvosok jogállását, vissza kell vonni a rezidensrendeletet és ki kell dolgozni az egészségügyi dolgozók életpályamodelljét – fűzte hozzá Csiba Gábor.

A javaslatot megküldték Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek, Szócska Miklósnak, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyi államtitkárának és Mikola Istvánnak, az egészségügyi bizottság fideszes elnökének.

A szövetség elképzelése szerint egy egységes, nemzeti kockázatközösségen alapuló állami biztosító kellene, hogy legyen az úgynevezett „E-alap”. A finanszírozást szükséglet alapúként kellene megoldani, azaz területenként fel kell mérni az igényeket és azokhoz hozzárendelni a kapacitásokat. Kiemelték: meg kell szüntetni az intézmények közötti igazságtalan különbségeket. Százmilliárdos adóssága van a kórházi rendszernek, ebből 40 milliárdot – mert ez hiányzik – mint 1 havi finanszírozást haladéktalanul vissza kell tenni a rendszerbe. Amíg ennek a költségvetési háttere nincs meg, javaslatuk szerint 2 hónapról 1 hónapra kell csökkenteni az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) intézményi kifizetéseit a teljesítmény elszámolása után.

Csiba Gábor kitért arra, hogy 60 milliárd forintot megfelelő struktúraátalakítási koncepció mentén kellene szétosztani. Hozzátette: teljesítményelvű, a jelenlegi várólista hosszát felére csökkentő finanszírozás szükséges.

Az egyesület javaslatában az is szerepel, hogy az alkoholra, a dohányárura, a chips-re, a hamburgerre, a szénsavas üdítőitalokra kiszerelési egységenként 10 forintos egészségügyi hozzájárulást vezetnének be, ami évente akár 100 milliárd forintos bevételt jelenthetne.

A kórházak gyógyszerellátására kiskereskedelmi gyógyszerkiszerelés helyett megteremtenék a „lédig” (csomagolatlan, ömlesztett) kiszerelés jogszabályi környezetét, valamint javasolják, hogy az egészségügyi intézmények közüzemi díjait maximalizálják és központilag állapítsák meg. Véleményük szerint újra kell értékelni minden, 2010. március 15-e után odaítélt támogatást az uniós források kapcsán.A szövetség javaslatában az is szerepel, hogy haladéktalanul fel kell függeszteni több rendeletet – például a patikaliberalizációról szólót –, valamint változást szorgalmaznak a tulajdonosi, a szakmai és az intézményi struktúrában is.

Megfogalmazásuk szerint rendet kell tenni a betegszállítás területén – itt az államosítást javasolják –, és a mentésben is változtatásra van szükség, vagyis a betegirányítást össze kell hangolni a földrajzi egységenkénti ellátásszervező intézménnyel, a működtetési jog birtokosával.Nem utolsósorban megoldást kell találni a humánerőforrás területét érintő feladatokra: rendezni kell az orvosok jogállását, vissza kell vonni a rezidensrendeletet és ki kell dolgozni az egészségügyi dolgozók életpályamodelljét – fűzte hozzá Csiba Gábor.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink