hirdetés
hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Egyeztetések kezdődnek a gyógyszerárakról

A hét második felében kezdődnek az egyeztetések a szakmai szervezetekkel a gyógyszerek állami támogatásának megkurtításáról - írja Magyar Nemzet.

A Széll Kálmán-tervben szereplő pénzkivonás 120 milliárd forintos összege még akár csökkenhet is. Ezt támasztja alá, hogy az angol fordításban már csak 100 milliárdos elvonás szerepel.

A Széll Kálmán Terv szerint a gyógyszertámogatás rendszerét úgy kell átalakítani, hogy a gyógyszerek ára – vagyis a betegek által fizetendő térítési díj ne emelkedjen –, de az adófizetők pénzéből kevesebbet kelljen költeni rá. Mindezt egy többlépcsős folyamatban kell elvégezni, a támogatások korrupt és átláthatatlan jellegét pedig fel kell számolni – rögzíti a kedden ismertetett dokumentum.

Az „Adósság és egészségügy” című fejezet szerint ma Magyarországon az egészségügy a betegségből indul ki ahelyett, hogy az egészségre koncentrálna, és míg arányait tekintve összesen kevesebb közpénzt költ az állam erre a területre, addig a gyógyszerek támogatására fordított források messze meghaladják a régió átlagát. Rossz szerkezetben és indokolatlan mennyiségben fogynak a támogatott gyógyszerek – állapítják meg.

A Széll Kálmán Terv szerint a megoldás a gyógyszertámogatások rendszerének átalakításában van. Meg kell ugyanakkor vizsgálni azt is, mi indokolja a gyógyszergyárak által finanszírozott, gyógyszerfelíró orvosok részére egzotikus üdülőhelyeken szervezett továbbképzéseket és a jutalékok átláthatatlan rendszerét – olvasható az anyagban.

(forrás: Magyar Nemzet, MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés