hirdetés
2024. május. 07., kedd - Gizella.
hirdetés

 

Életen át, határok nélkül

A Semmelweis Egyetemen rendezte a 10. Magyar Nemzeti és Nemzetközi Lifelong Learning Konferenciát „Kihívások és lehetőségek a felsőoktatásban” címmel – emlékeztet honlapján az egyetem.

A rendezvény célja volt kitekintést adni az aktuális európai történésekre is és bemutatni az Európában sikeresen működő fejlesztési lehetőségeket. „Nemzetköziesedés a Semmelweis Egyetemen” című előadásában dr. Molnár Mária Judit rektorhelyettes bemutatta az orvosi egyetem sokrétű nemzetközi oktatási programját és kitért arra is, hogy szerinte az online kurzusok, tananyagok és a közösségi média bevonása a trend a felsőoktatásban – idézi a Semmelweis Médiasarok.

Hangsúlyozta, hogy amellett, hogy évente 3 ezer diákot oktatnak angol és német nyelven a Semmelweis Egyetemen (SE), számos külföldi akkreditált képzésen is részt vehetnek a hallgatók: Hamburgban (Asklepios) és Luganoban (L.U.de.S.), Finnországban vagy az Egyesült Államokban (az Atlantis program keretében), Szlovákiában a Health Management Academy-val közös kihelyezett képzésen vagy a kínai Heilongjang orvosi egyetem magyarországi kínai orvoslás kurzusán. Elmondta, hogy milyen nehézségeket kellett áthidalni az akkreditációk elfogadtatásához illetve milyen előnyöket jelentenek az egyetemnek a nemzetközi kapcsolatok, a kettős diplomák – olvasható a Semmelweis Médiasarok beszámolójában.

(forrás: Semmelweis Egyetem)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink