2012. május. 23., szerda - Dezső.

Felmentették Barát Gábort is, Mészáros József az utód

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatóját július 8-I hatállyal Mészáros József váltja. A minisztérium közleménye.

hirdetés

A miniszterelnök a nemzeti erőforrás miniszter javaslatára 2010. július 7-i hatállyal - a 289/2006. (XII.23) 1.§ (4) kormányrendelet alapján - felmentette dr. Barát Gábort, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatóját, és helyére 2010. július 8-i hatállyal dr. Mészáros Józsefet nevezi ki. A felmentést Soltész Miklós szociális államtitkár adta át. Az átadás-átvétel a mai napon elkezdődött.

Mészáros József professzor az ELTE-n szerzett matematikus és szociológus diplomát. 1991-ben lett a szociológia tudomány kandidátusa, 2006-ban habilitált és 2010-től egyetemi tanár. Tudományos pályája során dolgozott az MTA Közgazdaságtudományi Intézetében, az Ipargazdasági Intézetben és tudományos ösztöndíjas volt az Osnabrücki Egyetemen. 1990-től négy évig a Népjóléti Minisztérium főosztályvezetője, 1998-tól pedig négy évig az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgató-helyettese illetve főigazgatója volt. 2002-től a BME Szociológia Tanszékének docense, 2006-tól pedig a Nyugat-Magyarországi Egyetem tanszékvezetője. Több mint 10 angol és magyar nyelvű szakkönyv és tanulmány szerzője.

(forrás: MedicalOnline )
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Fogfájásom ellenére pár hete nem láttak el a Központi Stomatológiai Intézet Ambulanciáján úgy, hogy rendelési időben mentem és minden hónapban fizetem a tb-t.

Süvít a szél a völgy felett. A mocskos terv, ím füstbe ment... Giulio hűséges betegei egy emberként átjelentkeztek az orvos által jelenleg helyettesként ellátott cserépváraljai praxisba. A folyamat tegnap informatikai szinten is megvalósult.

Alkohol, drog, szex, párkapcsolat. Suli, sport, szabadidő, szórakozás. Függőség, betegség, tabu. Minden, ami foglalkoztatja és meghatározza az y generációt.

Előadásom után prof. dr. Merkely Béla, a kardiológiai társaság elnöke azt a kérdést tette fel, amit ilyenkor szoktam kapni: mit kezdjen az internet térnyerésével egy olyan idősebb orvos, akinek nincs ideje egész nap az internet előtt ülni. A kérdés lehetőséget adott arra, hogy három tévhitet is eloszlassak...