2012. május. 23., szerda - Dezső.


Forradalmian új kezelés előrehaladott emlőrákban

Egy újfajta kezeléssel a BRCA1 vagy BRCA2 mutációval rendelkező, előrehaladott emlőrákos nők 85 százalékában sikerült lassítani a daganat növekedését – olvasható a Lancet július 6-i számában.

hirdetés

„Ez elképesztően nagy válaszarány egy olyan betegcsoportban, amelynek tagjai átlagosan már három különféle kezelésben részesültek korábban” – mondta a vizsgálat egyik társszerzője, dr. Susan M. Domchek, a Pennsylvaniai Egyetem orvoskarának munkatársa. „Most először sikerült olyan terápiát alkalmazni, amely a beteg genetikai mutációját, illetve annak következményét használja ki. Ezzel a módszerrel ritkábbak a mellékhatások is. A kezelést az tette lehetővé, hogy mindegyik nőben jelen volt a BRCA1 vagy a BRCA2 gén mutációja.”

sikerult csökkenteni a tumor meretetA betegeket egy új szerrel, az olaparibbal kezelték, amely gátol egy fehérjét, a poli(ADP-ribóz)-polimerázt (PARP). Mind a PARP, mind a BRCA fehérjék a DNS-t javító folyamatokban játszanak szerepet. Úgy látszik, hogy a sejtekben nem okoz jelentős elváltozást, ha csak a PARP vagy csak a BRCA fehérje hiányzik, de ha egy tumorsejtben, amelyben a BRCA fehérje nincs jelen, gátolják a PARP működését is, akkor ez már a sejt halálához vezet.

Mivel az BRCA mutációval rendelkező emlőrákos betegek normális sejtjeiben a BRCA-nak egyik kópiája normális, ezeket a sejteket nem károsítja jelentősen a PARP gátlása. Vagyis, míg a tumorsejtek esetében nagyon kifejezett az olaparib hatása, a normális sejtekben alig érvényesül toxicitása.

Csökkent vagy teljesen visszafejlődött a tumor

A nemzetközi vizsgálatba 54 BRCA mutációval rendelkező emlőrákos nőt vontak be. Közülük 27-en naponta kétszer 400 mg olaparibot kaptak szájon át, míg a másik csoport csak 100 mg-nyi olaparibot szedett ugyanolyan rendszerességgel. A nagyobb adagot kapó nők közül 1-ben (4%) teljesen visszafejlődött a tumor, 10-ben (37%) jelentősen csökkent a daganat mérete, és 12-ben (44%) vagy nem változott vagy enyhén megkisebbedett a daganat. A kis dózis olaparibot szedő szedő csoportban 6 nőben (22%) csökkent jelentősen a tumor nagysága, és 12-ben (44%) nem változott vagy enyhén megkisebbedett a daganat.

Dr. Domchek szerint ez a vizsgálat – bár kis esetszámú, és további igazolásra szorul – új megközelítést, újfajta gyógyszerek kifejlesztését eredményezheti az öröklött tényezők miatt kialakuló daganatok kezelésére.

Dr. Weisz Júlia
a szerző cikkei

(forrás: Newswise )
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Fogfájásom ellenére pár hete nem láttak el a Központi Stomatológiai Intézet Ambulanciáján úgy, hogy rendelési időben mentem és minden hónapban fizetem a tb-t.

Süvít a szél a völgy felett. A mocskos terv, ím füstbe ment... Giulio hűséges betegei egy emberként átjelentkeztek az orvos által jelenleg helyettesként ellátott cserépváraljai praxisba. A folyamat tegnap informatikai szinten is megvalósult.

Alkohol, drog, szex, párkapcsolat. Suli, sport, szabadidő, szórakozás. Függőség, betegség, tabu. Minden, ami foglalkoztatja és meghatározza az y generációt.

Előadásom után prof. dr. Merkely Béla, a kardiológiai társaság elnöke azt a kérdést tette fel, amit ilyenkor szoktam kapni: mit kezdjen az internet térnyerésével egy olyan idősebb orvos, akinek nincs ideje egész nap az internet előtt ülni. A kérdés lehetőséget adott arra, hogy három tévhitet is eloszlassak...