2012. február. 23., csütörtök - Alfréd.

Indul az abortuszturizmus?

Az abortusz elérhetősége központi eleme a nők jogainak – hangsúlyozták egybehangzóan a felszólalók a Patent Egyesület pénteki budapesti konferenciáján, ahol külföldi szakemberekkel együtt azt vázolták fel: ha korlátozzák az abortuszhoz való hozzáférést az a nem biztonságos abortuszok, és az ebből következő halálozások számának emelkedéséhez vezethet.

Spronz Júlia, a Patent Egyesület vezető jogásza közölte: egy közelmúltban végzett felmérés szerint a magyar lakosság 65 százaléka nem támogatja az abortusz szigorítását. Spronz Júlia szerint ezért "politikai öngyilkosság" lenne most nekiugrani a szabályozás szigorításának, de úgy tűnik, hosszú távon ezt tervezik.

A január elsejével hatályba lépett alaptörvény szerint "minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatásától kezdve védelem illeti meg”. A jogász szerint ez hungarikumnak számít, mivel mint mondta: egyetlen ország alkotmányban sem szerepel, hogy az élet védelmét a fogantatástól kell számítani, vagyis a magzat már jogalanynak tekinthető. A politikusok azt hangsúlyozták, hogy ennek csak szimbolikus jelentősége van – mondta a jogász, de hozzátette: egyes nyilatkozatok és intézkedések másra utalnak.

Példaként említette Gulyás Gergely fideszes képviselőt, aki többször hangsúlyozta, hogy szerinte az abortusz az élet elpusztítása, s mint ilyen számára elfogadhatatlan. Spronz Júlia utalt a tavaly, uniós forrásokból indított, a kormány szerint a szülés népszerűsítéséről szóló, míg többek által abortuszellenesnek vélt plakátkampányra is. A jogász szerint ezek a plakátok bűntudatkeltőek és manipulatívak voltak, illetve sértették a nők emberi méltóságát. Ezen felül egyes politikusok már azt is említették, hogy vissza kellene hozni az abortuszbizottságot, ráadásul oly módon, hogy tagjai között egyházi személyek is legyenek – mondta Spronz Júlia.

A jogvédők attól is tartanak, hogy az abortusz szigorításának céljából a költségtérítés mértékén is változtatnának. Mint mondta: jelenleg ha nem egészségügyi okokhoz, vagy bűncselekményhez köthető terhességmegszakításról van szó, a beavatkozás költsége összesen 29.710 forint. Ennek kifizetéséhez szociális alapon lehet kedvezményt, vagy mentességet kapni. A jogász szerint, ha ezt a szabályozást szigorítják, az a szegényebb nőket a házi praktikák felé, míg a gazdagabbakat az abortuszturizmusra kényszerítheti. Spronz Júlia ennek kapcsán azt mondta: egy bécsi abortusz klinikáról már jelezték, az elmúlt hónapokban jelentősen megnőtt a hozzájuk forduló magyar nők aránya.

Rodica Comendant, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértője leszögezte: nincs bizonyíték arra, hogy a biztonságos abortusz korlátozása növelné a születések számát. A biztonságos abortuszok korlátozása csak a legális abortuszok számát csökkenti – tette hozzá. A WHO adatai szerint évente világszerte 42 millió abortuszt végeznek, amelynek több mint fele nem biztonságos. Ennek következtében évente 47 ezer nő hal meg a világon. Rodica Comendant leszögezte: az abortusz számát csak úgy lehet csökkenteni, ha a nemi életre, a biztonságos szexuális életre való nevelés, valamint a fogamzásgátlás kérdése nagyobb hangsúlyt kap.

Johanna Westeson, a Reprodukciós Jogok Központjának európai regionális igazgatója előadásában megjegyezte: az élethez való jog kapcsán még az emberi jogok nyilatkozatában is a születés szót használják, vagyis a magyar alaptörvénnyel szemben a magzatot nem tekintik jogalanynak. Az abortusz elérhetősége központi eleme a nők jogainak – tette hozzá. Johanna Westeson úgy fogalmazott: Magyarországnak olyan szabályozásra van szüksége, amely a nőket nem degradálja a magzat egyszerű hordozójává, hanem a magzat mellett a nők és a gyerekek védelméről is szól.

abortusz

(forrás: MTI )
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Cikk[103348] galéria
Az abortuszok száma Magyarországon
#1
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Az alapellátás megerősítése, és a finanszírozás régóta ígérgetett javítása helyett most a bérrendezésből teljes egészében kimaradnak a háziorvosok, fogorvosok.

A páros férfi tagja gondoskodóan beszerzi beteg párjának a gyógyszert, aki egy kissé gyanakvó arckifejezéssel kísérve beveszi, majd nem történik semmi.

Monomániásként építik az országban az újabbnál újabb egészségügyi hodályokat, istállókat, már nem tudom hányat, de mint az őrült ménesgazda, nem veszik észre, hogy a lovak rég mind elszöktek, és eszük ágában sincs csillogó épületekben, de abrak híján, éhen halni.