hirdetés

Javaslat a gyógyszerhiány elkerülésére

Bár a gyógyszerek árának legutóbbi rögzítése kapcsán csak október 1-jétől juthatnak a betegek olcsóbb orvosságokhoz, a gyógyszerészek köztestülete már szeptember utolsó napjaitól szorgalmazná a csökkentett árú készítmények patikai készletezését. Azért jutottak erre az elhatározásra, mert a sokéves tapasztalatok azt mutatják, hogy az OEP és a gyártók közötti ártárgyalások nyomán az olcsóbbá váló medicinákból rendre átmeneti hiányalakul ki a patikákban.

A gyógyszertárak a finisben igyekeznek megszabadulni a majdan csökkentett árú készleteiktől, hogy ne érje őket veszteség. Új áron elvileg csak a bevezetés időpontjától rendelhetnek a nagykereskedőktől. Azok a betegek tehát, akiknek elfogyott az adott orvosságuk, vagy akiket az orvos újonnan állít rá a terápiára, emiatt néhány napig csak nehezen, több patika felkeresésével vagy egyáltalán nem jutnak gyógyszerhez. Ez a helyzet hosszú ideje nagyjából egyhetes átmeneti gyógyszerhiányt és fölvásárlást idéz elő, ami jelentős zavart okoz az ellátásban, és természetesen a közkassza, valamint a betegek járnak vele a legrosszabbul.

Ezt orvosolná a Magyar Gyógyszerészi Kamara elképzelése, amelyről a köztestület alelnöke, Hankó Zoltán elmondta, levélben fölkeresték a most csaknem hatszáz olcsóbbá váló készítmény gyártóit, illetve nagykereskedőit. Azt kérték tőlük, már e hónap utolsó napjaiban valamennyien az új árat érvényesítsék a patikákban, hogy azok feltölthessék készleteiket.

A kamara azért is volt ilyen „merész", mert régebben működött ilyen gyakorlat. A köztestület szerint mivel most sok gyógyszer csökkent áron kerül forgalomba, intézményesíteni kellene az eljárást. Annak kapcsán, hogy mekkora kiesést okozna ez a gyártóknak és nagykereskedőknek, Hankó Zoltán azt válaszolta, az olcsóbb szerek előre hozott, ezért jelentős mértékű forgalmazása kiegyenlítheti az árkülönbözetből származó esetleges veszteséget.

(forrás: Magyar Hírlap)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Wagner: A Nibelung gyűrűje - Zene-pszichoanalitikus tanulmány

    Richard Wagner monumentális ünnepi színjátéka, A Nibelung gyűrűje a mítoszokra jellemző...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...