hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Jelentősen több pénzhez jutnak a kutatóhelyek

A korábbi évekhez képest jelentősen nagyobb összegű, 83 milliárd forintos támogatást kaptak 2016-ban a kutatóhelyek és vállalkozások.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal kezelésében lévő pénzalapból 2017-ben a  keretösszeg további növekedése várható – tájékoztatott összefoglalójában a hivatal.

Az idén kifizetett összeg 56,6 százalékkal nagyobb a tavalyi 53 milliárdnál és jóval több mint duplája a 2014-es 35 milliárd forintnak. Elemzésében a hivatal megjegyzi, hogy az adott évben meghirdetett programok keretösszegéből a kifizetések több év alatt  teljesülnek, ezért az idei  kifizetések összege és a meghirdetett felhívások keretösszege eltérő.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alapnál az idén meghirdetett felhívások mintegy 36 milliárd forinttal  támogatják a vállalatok és a kutatóhelyek együttműködésében megvalósuló programokat, 21 milliárd forinttal pedig a vállalatok önálló kutatásfejlesztési és innovációs tevékenységét. A 2015-ös évhez képest 15 százalékkal megnövelt keretösszeg, 7 milliárd forint volt pályázható a kutatói kezdeményezésű témapályázatra és 1,8 milliárd forint a posztdoktori ösztöndíjakra.

A kormány által  2017-re már elfogadott programstratégia szerint az alapkutatási célú kutatási témapályázatok keretösszege 14  százalékkal, 8 milliárd forintra nő. Az önálló vállalati innovációs programok megvalósítását célzó vissza nem térítendő forrás pedig 30 milliárd forint keretösszeggel lesz elérhető 2017-ben úgy, hogy emellett külön 10 milliárd forint keretösszegű pályázat nyílik meg a vállalkozások exportorientációjú K+F tevékenységének támogatására. További 10 milliárd forint a nemzeti kiválósági programok támogatására, és 17 milliárd forint a versenyképességi és kiválósági együttműködések támogatására szolgál majd, amely elsősorban a vállalati és az egyetemi-akadémiai együttműködésben végzett alkalmazott kutatásokat támogatja.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink