2012. május. 23., szerda - Dezső.

Kihúzták a dugót a beteg agyából

Bravúros beavatkozással, Debrecenben eddig először alkalmazott módszerrel távolították el egy bénult beteg agyából a vérrögöt a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum (DEOEC) neurológiai klinikáján - tudósít az MTI.

hirdetés

Fuxreiter Margitnak, a centrum stratégiai igazgatóhelyettesének tájékoztatása szerint szerdán egy akut szélütéses beteg agyából – aki féloldalára megbénult, s elvesztette beszédképességét is  –  sikeresen távolították el a vérrögöt. Egy a combverőéren keresztül az agyba vezethető, egyszer használatos eszköz tette lehetővé, hogy az 1-1,5 milliméter átmérőjű agyi ütőérből az elzáródást okozó vérrögöt, mint palackból a dugót, kihúzzák - ismertette a részleteket.

A konkrét beavatkozásról még elmondta: szerdán reggel 5 óra 30 perckor bénult meg a hajdúszováti férfi. 1 óra 10 perc múlva már megtörtént CT-vizsgálata a DEOEC laboratóriumában. Ezt követően a Csiba László neurológus professzor, Szabó Katalin neurológus és ifj. Péter Mózes radiológus alkotta orvoscsoport  – 3 órával a stroke-ot követően  – az új eszközzel elérte a koponyán belüli eret, és maradéktalanul eltávolította a teljes vérrögöt. A beteg 9 óra 10 perckor már teljesen tünet és panaszmentes volt, csütörtökön reggel pedig tünetmentesen sétált és beszélgetett a nővérekkel.

Debrecenben ez volt az első ilyen beavatkozás, de világszerte is csak kevés helyen végeznek ilyet. Csiba László professzor ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy ezt az eszközt kizárólag a stroke első néhány órájában lehet használni, az akárcsak másnapos érkatasztrófáknál már nem alkalmazható.

(forrás: MTI )

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Fogfájásom ellenére pár hete nem láttak el a Központi Stomatológiai Intézet Ambulanciáján úgy, hogy rendelési időben mentem és minden hónapban fizetem a tb-t.

Süvít a szél a völgy felett. A mocskos terv, ím füstbe ment... Giulio hűséges betegei egy emberként átjelentkeztek az orvos által jelenleg helyettesként ellátott cserépváraljai praxisba. A folyamat tegnap informatikai szinten is megvalósult.

Alkohol, drog, szex, párkapcsolat. Suli, sport, szabadidő, szórakozás. Függőség, betegség, tabu. Minden, ami foglalkoztatja és meghatározza az y generációt.

Előadásom után prof. dr. Merkely Béla, a kardiológiai társaság elnöke azt a kérdést tette fel, amit ilyenkor szoktam kapni: mit kezdjen az internet térnyerésével egy olyan idősebb orvos, akinek nincs ideje egész nap az internet előtt ülni. A kérdés lehetőséget adott arra, hogy három tévhitet is eloszlassak...