hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Mitől lehetne olcsóbb a magánbiztosítás?

Lehetne biztosítás az egészségügyben

Igazságtalan a jelen rendszer az Union Biztosító szerint

Létrehozható olyan magán egészségbiztosítás Magyarországon, amely a beteg mellett előnyös az állami- és a magán biztosítónak, valamint az egészségügyi szolgáltatónak is - mondta Zsoldos Miklós, az Union Biztosító elnök-vezérigazgatója.

Véleménye szerint az ilyen biztosítások terjedésének fő akadálya, hogy a társadalombiztosítás jelenleg semmit sem fizet azok ellátásából, akik üzleti biztosítás alapján kapnak egészségügyi szolgáltatást.

Így a jelenlegi egészségügyi rendszerben kevés biztosító próbálkozik olyan termékkel, amelyik szolgáltatást nyújt a biztosítottnak. Sokkal egyszerűbb egy bizonyos összegre szerződni, amelyet akkor kap meg a biztosított a biztosítótól, amikor megbetegszik, vagy kórházi ellátásra szorul - mondta Zsoldos Miklós.

Igazságtalannak is tűnik az, hogy aki részese az állami egészségbiztosításnak, az onnan nem kap semmit, csak azért, mert magán biztosítást is kötött - tette hozzá.

A helyzet érzékeltetésére példaként említette azt az esetet, amikor valakinek CT-vizsgálatra van szüksége, és csak az OEP, vagyis az állami rendszernek a tagja. Az ő vizsgálatát az OEP fizeti, igaz, ha nem életbevágó a vizsgálat, akkor hónapokra előre jegyzik csak elő. Ennek nem a kapacitás hiánya az oka, hanem az, hogy az OEP csak meghatározott számú vizsgálatot finanszíroz - mondja. Ha magán biztosítóval köt valaki szerződést egészségügyi szolgáltatásra, akkor napokon belül eljut a CT-hez, és nem veszi el a helyet a csak "állami beteg" elől, hiszen a gép kihasználatlan időszakában végzik el a vizsgálatát. A magán biztosítás hátránya, hogy ehhez az állami egészségbiztosítási rendszer nem járul hozzá. Így drága lesz a magán biztosítás, és - különösen a válságos időkben - nem kapkodnak utána a reménybeli ügyfelek.

Zsoldos Miklós szerint, amennyiben az állami egészségbiztosító kifizetné az egyébként kifizetendő térítés 70 százalékát a kórháznak, és ugyanennyit mellé tenne a magánbiztosító is, akkor mindenki jól járna. Az államháztartás kevesebbet költene, a kórház több pénzt kapna, a magánbiztosítás pedig olcsóbb lenne a jelenleginél, hiszen ma a teljes szolgáltatás költségét kell beépíteni a díjba. Az olcsóbb magánbiztosítás több ügyfelet hozna a biztosítónak, a közös finanszírozás pedig több forrást hagyna az állami egészségpénztárnál, és növelné a kórházak bevételeit - mondta az elnök-vezérigazgató.

Márciusban egy másik biztosító, az AXA megrendelésére végzett felmérést a GKI, melyben arra keresték a választ, hogy van-e igény az emberekben a magánbiztosítás szolgáltatásaira? Eredményeik szerint a lakosság 69 százaléka nem érzi magát biztonságban a jelenlegi egészségügyi rendszerben, ezért az aktív népesség több mint kétharmada hajlandó lenne előre kiszámítható többletköltséget is elviselni annak érdekében, hogy időben és megfelelő minőségű ellátáshoz jusson.

(forrás: MTI, MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Perioperatív betegellátás 2. kiadás

    Az aneszteziológia az elmúlt 20 év során világszerte jelentős fejlődésen ment keresztül. Ennek köszönhetően az intraoperatív...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more A bizalomtól a találkozásig - Ajkay Klára összegyűjtött írásai és előadásai

    Ajkay Klára klinikai pszichológus, pszichoanalitikus és pszichodráma...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...