hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Gyógyítás

Ma már minden veleszületett szívbetegség gyógyítható

A világon mindenhol, így Magyarországon is magas a veleszületett szívbetegségben szenvedő gyermekek száma. Százezer újszülöttből közel nyolcszáz valamilyen fejlődési rendellenességgel születik, közülük majdnem minden másodiknál van szükség orvosi beavatkozásra.
A beteg gyerekek kezelése és folyamatos ellenőrzése a kardiológia egyik legnehezebb feladata. A gyermekkardiológia valamint a csecsemő- és gyermek-szívsebészet fejlődésének köszönhetően ma már a „szívzűrök” többsége gyógyítható.

A felnőttekhez hasonlóan a gyerekeknél is megkülönböztetünk veleszületett és ún. „szerzett”, azaz az élet során kialakult szívbetegségeket. Vannak olyan betegségek, amelyek már a születést követően jelentkeznek, és vannak olyanok, amelyek csak később, akár fiatal felnőtt korban .A veleszületett szív–érrendszeri betegség a gyermekek körülbelül 0,8 százalékánál fordul elő. Ez azt jelenti, hogy minden ezer megszületett gyermekből nyolc fejlődési rendellenességgel születik. A betegségek kialakulásában az örökletes tulajdonságok ugyanúgy szerepet játszanak, mint a környezeti tényezők. Az összes veleszületett szívbetegségnek mintegy 3 százaléka vezethető vissza génbetegségre, 5 százaléka kromoszóma–rendellenességgel magyarázható, míg a legtöbb esetben több kóroki tényező együttesen van jelen.

Dr. Mogyorósy Gábor, a Magyar Kardiológusok Társasága Gyermek-kardiológiai Szekciójának elnöke szerencsésnek nevezi, hogy a gyermek-kardiológia és a csecsemő- és gyermek-szívsebészet olyan mértékben fejlődött az utóbbi időben, hogy napjainkban gyakorlatilag már nincs gyógyíthatatlan szívbetegség.
A veleszületett szívbetegségek között a leggyakoribb – 25–30 százalék – az úgynevezett sövényhiány, amikor is a baba úgy születik, hogy a szívkamrái vagy pitvarai között egy rés keletkezik. Ez keringési zavarokat okoz. Ha nagy a nyílás, nehézlégzés, izzadás nehezíti meg a mindennapokat. A rendellenességek majdnem tíz százalékát teszik ki a pitvari sövény különböző mértékű hiányai, amikor is a jobb és a bal pitvart egymástól elválasztó sövényen diagnosztizálható a lyuk. Ebben az esetben már a születés előtt a magzati életben meglevő nyílás a jobb és a bal pitvar között nyitva marad. E kis nyílásnak a magzati keringésben van szerepe és születés után, amikor a tüdő megtelik levegővel és a jobb szív fél keringése is megindul, spontán bezáródik.

Szintén gyakori veleszületett rendellenesség a fő ütőerek valamelyikének szűkülete, amely keringési elégtelenséghez vezet. Továbbá, hogy a szívből hiányoznak, illetve beszűkülnek a nagy szívbillentyűk, s emiatt a szívben kóros járulékos söntök nyílnak meg. A tünetek háttere mindegyiknél az elégtelen keringés, a rossz oxigénellátás. A veleszületett szívfejlődési rendellenességek közül néhány a korai csecsemőkorban gyógyulhat, a pitvari vagy a kamrai sövényen lévő lyuk vagy a rendellenes nagyér-összeköttetés bezáródhat.

A képen az első, állatba ültetett mű-szívbillentyű típusa, és az első túlélő állat látható Az első, állatba ültetett szívbillentyű és az első túlélő állat

A másik csoport a „szerzett” szívbetegségek köre. Ide sorolható az úgynevezett reumás lázhoz társuló szívgyulladás. A betegség hátterében igen gyakran egy Streptococcus nevű baktérium áll. Ez elsősorban olyan gyermekeknél fordul elő, akiknek a szervezetében tartós gyulladás van jelen, amelyet okozhat akár egy szuvas fog vagy egy begyulladt garatmandula. Nagyon fontos ezeknek a gócoknak a kezelése, hiszen ennek hiányában további szövődményként akár a szívbillentyűk is károsodhatnak.

Vannak olyan figyelmeztető jelek, amelyek felhívják a figyelmet az esetleges szívbetegségre. Ezekben az esetekben a csecsemő nehezen táplálható, izzad, elkékül, a légzése nehézkes és aluszékony. A későbbi életkorban előfordulhat, hogy a gyermek indokolatlanul fáradékonnyá válik , hamar kifullad, elkékül, gyakran szenved légúti megbetegedésben, netán asztmás rohamok gyötrik.

A gyermekek esetében a rendellenességek diagnosztizálásához a kardiológusok ugyanazokat a módszereket használják, mint a felnőttek esetében. A korszerű szűrővizsgálatoknak, az egymással együttműködő neonatológus, gyermekorvos és gyermekkardiológus hálózatnak köszönhetően a betegségeket a tünetek jelentkezése előtt sikerül felfedezni. Szívfejlődési rendellenességgel született gyermekekben a zörejt, mivel ez rendellenes hangot jelent, már hallgató segítségével felfedezi az orvos. A pontos diagnózis felállításához azonban elengedhetetlen egy EKG, egy mellkasröntgen és egy ultrahangvizsgálat elvégzése. Abban az esetben, ha ezek nem elég informatívak, akkor van szükség a szív katéteres vizsgálatra.

Számos szívrendellenesség sebészi úton tökéletesen gyógyítható. Az orvostudomány fejlődésével egyre-másra jelennek meg azok a műtétek, amelyekkel a mellkas megnyitása nélkül oldják meg a szívelváltozást (ezt nevezik intervenciós szívkatéterezésnek): valamely éren keresztül olyan, úgynevezett katéteres eszközöket vezetnek fel a szívbe, amelyekkel „helyben” szüntetik meg a problémát. Ezeket a beavatkozásokat az erre speciálisan kiképzett gyermekkardiológusok végzik. Ma már arra is van példa, hogy a szívsebész és a gyermekkardiológus együtt végzi egy-egy nagyon bonyolult szívhiba megoldását. Ezeket nevezik „hibrid műtéteknek”.

Ma már az sem ritka, hogy koraszülötteknél az inkubátorban végeznek el bizonyos életmentő szívsebészeti műtéteket.

Vannak azonban olyan szívizombetegségek vagy műtéttel nem kezelhető veleszületett szívbetegségek, ahol már csak a szívátültetés segít. Ennek megvalósítása azonban igen komplex feladat, amely nemcsak komoly szakmai hozzáértést igényel, hanem komoly eszközparkot és az egész egészségügyi rendszer országos szintű együttműködését is.

A Magyar Kardiológusok Társaságának  sajtóközleménye

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés