hirdetés

 

Magasabb végzettség – későbbi elbutulás

Egy brit és finn kutatókból álló csoport megállapította, miért kisebb a demencia kialakulásának kockázata azoknál, akik hosszabb időt töltenek az oktatási rendszerben.

Az elmúlt évtizedben a szellemi leépülést vizsgáló tanulmányok egybehangzóan azt mutatták, hogy az oktatásban eltöltött idő csökkenti a demencia veszélyét, mégpedig minden egyes többlet-év 11 százalékkal. Carol Brayne, a Cambridge-i Egyetem munkatársa kutatócsoportjával most megállapította, hogy ez az előny nem a jobb társadalmi és gazdasági státushoz, vagy az egészségesebb életmódhoz köthető, hanem ahhoz, hogy azok az emberek, akik hosszabb időt töltöttek az oktatásban, jobban tudják kompenzálni az agyukban kialakuló elváltozásokat.

A Brain című szakfolyóirat július 26-i számában ismertetett vizsgálatban 872 ember agyát tanulmányozták. Halála előtt mindegyikük részt vett valamely nagy, öregedést kutató felmérésben, melynek során kérdőívet töltöttek ki végzettségükről is. Mint a vizsgálatban kiderült, a magasabb végzettségűek agyában is fellelhetők voltak a patológiai elváltozások, ám az ő agyuk ezt hatékonyabban ellensúlyozta.

Az elemzéshez felhasznált adatok két brit és egy finn tanulmányból származtak, mindhárom húsz évnél tovább követte nyomon a benne részt vevő idős embereket.

A kutatók hangsúlyozták, hogy az agy patológiás elváltozásai nem feleltethetők meg egyértelműen a demencia tüneteivel. Brayne az EurekAlert című tudományos portálnak elmondta, hogy tanulmányuk ismét bizonyítja az egészség és az iskolázottság összefüggését, ezért nagy jelentőséggel bír annak eldöntésében, miként osszák el a rendelkezésre álló forrásokat.

A demencia megelőzésére alkalmas módszerek kifejlesztése világszerte egyre fontosabbá válik a kormányok számára, mivel a szellemi leépüléssel járó esetek száma várhatóan húszévente megduplázódik a világon, 2030-ra 66 millió, 2050-re pedig 115 millió ilyen eset lehet. Szakemberek arra számítanak, hogy az öregedő társadalmakban a kialakuló helyzettel való megbirkózás költsége drámaian növekszik az elkövetkező évtizedekben.

A kutatócsoport számításai szerint, ha két évvel sikerülne kitolni a demencia megjelenését az ötven év fölöttieknél, az 2 millióval kevesebb esetet jelentene összesen világszerte a következő 40 évben.

 

 - MTI -

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Vezetés és szervezés - Szervezetek kialakítása és működtetése

    GONDOLKOZOTT MÁR AZON, HOGY… -    mi a vezető feladata? -    miért készítenek...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more MENSCHENWÜRDIGES STERBEN – RECHTSLAGE ZUR STERBEHILFE IN EUROPA

    A tartalomból: Kálmán Györgyi: Einführung Mihály Filó: Kampf um die Objektivität. Die...