hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Magyarországon eddig busásan megérte gyógyszert gyártani

Heintz Tamás a Fidesz egészségpolitikusa az m1 Ma reggel című műsorában beszélt az egészségügyi salátatörvényről, a Semmelweis és a Széll Kálmán Tervről valamint a gyógyszerkasszát érintő megszorításokról is.

Mint elmondta, a beterjesztett salátatörvénynek "hármas célja van": egyrészt minden kormánynak vannak éppen aktuálisan elintézendő teendői - mint például a nőorvosok névhasználata -, feladata továbbá a szükséges átfogó intézkedések meghozatala, melyre Heintz Tamás a Semmelwis Tervet említette. A harmadik pont a képviselő szerint a jelenlegi válsághelyzet megoldása, aminek lépéseit a Széll Kálmán Terv illetve a salátatörvénynek az azt érintő elemei tartalmazzák.

A műsorvezető kérdéseire - Mennyibe kerül az egészségügyi rendszer átalakítása? Lesz-e pénz - és ha igen, akkor honnan - a rezidensek illetve az egészségügyi dolgozók bérének rendezésére vagy a kórházi beruházásokra? Hogyan érinti mindez az embereket? - a képviselő kifejtette: ahhoz, hogy a rendszer fenntartható legyen, át kell alakítani például a táppénzes- és a gyógyszertámogatási rendszert, amely "szigorúan és kifejezetten nem a betegek zsebében kotorászik".

 

A felvetésre, mely szerint a gyógyszerkasszában már amúgy is meglévő feszültséget csak fokozzák a kormány intézkedései Heintz Tamás úgy fogalmazott: "Egyet látni kell, a betegektől több pénzt nem lehet elvenni, az ellátást fenn kell tartani, és onnan kell tudni elvenni, ahonnan mondjuk azt eddig azért busásan megérte Magyarországon gyógyszert gyártani és forgalmazni. Ez a világ most, ilyen körülmények között, válsághelyzetben, vélhetően nekik is egy kicsikét leáldozik. Azt kell látni, hogy ha nem tudjuk megtenni, hogy ne növekedjen az államadósság és hitelékpesek tudjunk maradni a bankok számára, akkor nem lesz gyógyszer a patikákban - ez a tétje igazából a rendszernek."

(forrás: m1)
hirdetés

Könyveink