hirdetés
hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Meddig kell várni a kártérítésre?

A kórház ígérete ellenére sem kapott még kártérítést az a nő, akivel savlekötő helyett maró folyadékot, lúgos kémhatású kálium-hidroxidot itattak a császármetszés előtt az Állami Egészségügyi Központban - írja a Népszabadság.

„Talán két hete volt, hogy azt mondtam, amikor megkérdezték hogy vagyok, hogy ha így maradna februárig, az elviselhető lenne. Mert nem voltak fájdalmaim, mert úgy tűnt, mindenre megoldást találtunk. De ez két napig tartott. Azóta alig tudok mozogni, lázas vagyok. Olyan mintha egy kést döftek volna a gyomromba, és nem tudnák kihúzni. És ma már a sírást sem tudom abbahagyni. Nem alszom, mert fáj. Nem tudom magamhoz ölelni a pici lányomat, mert a kis lábával kóricál és megrúgná a hasam. Én meg biztosan összeesnék a fájdalomtól.” Keményné Makai Boglárka legutóbbi bejegyzése internetes naplójában, amelyet azért vezet, hogy kiírja magából a fájdalmát.

A nő túlhordott terhességgel feküdt be február 12-én az Állami Egészségügyi Központ Podmaniczky utcai épületébe. Tízórás vajúdás után orvosa a császármetszés mellett döntött, mire a szülésznő egy savlekötővel teli poharat nyújtott neki. Csak egy kortyot ivott, amikor égni kezdett a szája és a torka, fulladt és vért hányt. A szülés után a kórház intenzív osztályára került, majd onnan a Péterfy Sándor utcai kórház toxikológiájára. Kiderült, hogy a pohárban erősen lúgos kémhatású káliumhidroxid volt. Az asszony gyomra és nyelőcsöve súlyosan károsodott, egy hónapot kellett a kórházban töltenie.

Azóta sem ehet és nem ihat semmi mást, csak minimális mennyiségű vizet. Hónapokig egy vékonybélszondán keresztül táplálták, júliusban megműtötték, azóta gyomorszondája van. Leghamarabb februárban kerülhet sor az újabb műtétre, amelynek során kiveszik és pótolják a nyelőcsövét. Azután talán újra egészséges lesz.

Természetesen kártérítést kért a kórháztól és eleinte úgy tűnt, nem is reménytelenül. A kórház elismerte a felelősségüket, belső vizsgálat és rendőrségi nyomozás is indult. A kártérítési igénnyel szemben sem voltak elutasítóak, később azonban megfeneklettek a tárgyalások. 

Az ügyvédnő csütörtökön levelet kapott a kórháztól. Ebben Grósz Andor főigazgatóhelyettes azt írja: megállapították, hogy „a károsult egészségi állapota nem kialakult, a közeljövőben korrekciós műtétre kerül sor, amelynek kimenetele és a beteg jövőbeli egészségkárosodása jelenleg nem ismert”. A kórház álláspontja szerint ennek alapján „jelenleg nem határozható meg a károsult esetében megállapítható nem vagyoni kártérítés összege”.Mindöszsze annyit vállalnak, hogy az eddig felmerült, bizonyított költségeket a kórház felelősségbiztosításának erejéig kárelőlegként megtérítik.

A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint bár az osztályán történtekért az azt vezető orvos mindenkor felelős, most a konkrét személy érintettségének megállapítása a volt tárcavezető, Szekeres Imre mulasztása miatt nem volt lehetséges. A minisztérium nehezményezte azt is, hogy a "beteg jogi képviselője nem tartotta magát a megállapodáshoz és egyoldalúan a nyilvánossághoz fordult, perrel fenyegetőzött." Ugyanakkor az intézmény ismét elismeri a történtek miatti kártérítési jogalapot.

A Népszabadságnak a fenti kijelentésre reagált az ügyvédnő, mint mondta, csak akkor fordult a sajtóhoz, amikor már más módot nem látott arra, hogy a kórházat meggyőzze a kártérítésről.

A Népszabadság beszámolóját itt olvashatja.

(forrás: Népszabadság , MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés