2012. február. 05., vasárnap - Ágota, Ingrid.

Táplálkozás

Mediterrán országban is népszerűsíteni kell a mediterrán étrendet

A Bristoli Egyetem kutatói egy nemrégiben publikált klinikai vizsgálatban görög serdülők körében vizsgálták a mediterrán étrenddel kapcsolatos ismeretek szintjét, ennek hatását a testtömegre, valamint a társadalmi-gazdasági tényezőkkel kimutatható esetleges összefüggéseit.
A vizsgálatban közel kétszáz, a görög Chios szigetéről származó, 15–17 év közötti serdülő vett részt. A gyerekeket hat iskolából véletlenszerűen válogatták ki. A vizsgálat során kiszámították a testtömegindexüket (BMI), valamint a résztvevők egy kérdőív kitöltésével adtak információt szüleik társadalmi-gazdasági státuszáról, iskolai végzettségéről, felmérték ismereteiket, hozzáállásukat a mediterrán étrendhez, valamint elemezték étrendjüket is.

Az eredmények szerint a serdülők közel 65 százaléka az egészséges, míg több mint 35 százalékuk a túlsúlyos/elhízott BMI kategóriába volt sorolható. Közel 60 százalékuk kevés ismerettel rendelkezett a mediterrán étrendről, így hozzáállásuk is ehhez mérten alakult. A tudásszint és a zöldségfogyasztás vonatkozásában pozitív, míg a húsfogyasztás vonatkozásában negatív összefüggés volt megfigyelhető. A BMI fordított arányban volt a családi jövedelemmel, vagyis az alacsonyabb jövedelmű családokban nagyobbnak mutatkozott a magasabb BMI előfordulási gyakorisága. Végül, a tudásszint egyértelműen előre jelezte a hozzáállás pozitív vagy negatív voltát.

Összefoglalásként elmondható, hogy a görög serdülők a pozitív szív- és érrendszeri hatásáról ismert mediterrán étrend helyett inkább a „nyugati típusú” táplálkozási mintát mutatták. A táplálkozási ismeretek szintje, valamint a család jövedelme erős hatással van a testtömeg alakulására. A vizsgálat tanúbizonysága szerint a hagyományos mediterrán étrendet pedig még Görögországban is népszerűsíteni kell.

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

A kistérségi tisztiorvos azt üzente, hogy mivel a törvényszék lefogta az önkormányzat kezét, a háziorvos lássa csak el tovább is  a betegeket...

Hogyan használható fel egy beteg gyerek képe egy konferencián? - teszi fel a kérdést egy svéd eset kapcsán Meskó Berci.

„Bejegyzésünkben annak járunk utána, hogy az elektronikus-cigaretták vajon valóban egészségesebbek-e, mint a hagyományos papír-dohány alpú cigaretták, és mennyire tudják helyettesíteni ezeket”

A hagyományos angiográfiánál tökéletesebb képet ad a koszorúerek állapotáról, esetleges szűkületeinek helyéről és mértékéről egy új, az angol nevéből eredő betűszóval DARA (Dual Axis Rotational Coronary Angiography) elnevezésű technika...