hirdetés
hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Meghalt egy másfél éves kisfiú

A gyereket súlyos agysérüléssel vitték a szülei orvoshoz, azt mondták, elesett játék közben. Az mtv Híradója úgy tudja, a kisfiún több helyen is sérülés nyomai látszódtak és nem először sebesült meg: korábban combcsont-töréssel került kórházba.

A másfél éves kisfiút szülei szerdán, eszméletlen állapotban vitték be a devecseri egészségházba. Az agysérülés tüneteit mutató gyerek fején az orvos három különböző sérülést is talált. A kisfiút mentőhelikopter vitte a győri kórházba.

"Vizsgálataink megmutatták, hogy egy koponyatáji sérülése volt és ezt a sérülést meg is kellett operálni, olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy két nappal később bele is halt a sérüléseibe" – nyilatkozta Tamás László János, a Petz Aladár kórház főigazgatója.

A szülők azt mondták, a gyerek két hete játék közben elesett és beverte a fejét az ágy sarkába.

Nyomoz a rendőrség

"Február másodikán segítségnyújtás elmulasztása miatt indult ismeretlen tettes ellen eljárás és mivel tegnap meghalt a kisfiú, ezért halált okozó testi sértés gyanúja miatt nyomoz most már a megyei rendőr-főkapitányság" – közölte Frankó Marianna rendőrségi szóvivő.

A nyomozók egész nap tanúkat hallgattak ki, a helyszínelők pedig bántalmazás nyomait keresték a gyerek szülei házában. A Híradó úgy tudja, hogy a kisfiúnak korábban is voltak sérülései, egyszer combcsont-töréssel került kórházba.

(forrás: Híradó Online)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés