2012. május. 23., szerda - Dezső.

Milliárdok érkeznek a klinika felújítására

A Pécsi Tudományegyetem egyik „keresztje” a 400 ágyas klinika felújítása, modernizálása. A korszerűsítés igénye nem új keletű dolog, ám az események másfél éve gyorsultak igazán fel - írja a Dunántúli Napló.

hirdetés

Tavaly februárban dr. Gábriel Róbert, a PTE akkori rektora sajtótájékoztatón jelentette be, hogy több nagyobb uniós egyetemfejlesztési pályázat is sikerrel zárult. A Janus Pannonius Egészségügyi Projekt összesen 13 milliárd forintos fejlesztést jelentett, s a 400 ágyas klinika épület-felújítását, -bővítését, orvostechnikai fejlesztését is magában foglalta. A rektor emellett hangsúlyozta, kialakítanak egy olyan egységes sürgősségi betegellátó központot, amely nincs a térségben. A sajtótájékoztatón elhangzott: a program várhatóan 2009 második felében indulhat, s megvalósulása után egy magas színvonalú betegellátó centrum jön létre.

Ám aztán mégsem indult: tavaly ősszel a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) keretében kiírt pályázat felfüggesztéséről döntött a kormányzat, s az egészségügyi és az oktatási tárca közös megbízásával az egyetemre miniszteri megbízott érkezett. Az idei év elején aztán újból benyújtotta TIOP-pályázatát a PTE – az anyag elkészítésében akkor közreműködött I. Gábor, a PTE gazdasági főigazgatója is, akit később vesztegetés gyanújával előzetes letartóztatásba helyeztek. A hírek szerint elsősorban emiatt nem kerülhetett aláírás a szerződésre.

 

Szeptember tizenhatodikán kerül sor a szerződés ünnepélyes aláírására – mondta dr. Bódis József, a lapnak. "Szerintem nem is kell ecsetelnem különösebben, hogy mekkora horderejű ez a lépés. A beruházás ugyanis nem csak a pécsi klinikum jövőjét helyezi egészen más megvilágításba, hanem a város és az egész régió érezni fogja ennek a beruházásnak a pozitív hozadékait. Aki járt mostanában a 400 ágyasban, tudja, mire gondolok: elég végigmenni mondjuk az egyik emeleti, még modernizálásra váró és a földszinti, már felújított szinten – ég és föld."

Bódis József hozzátette: az önrésszel együtt tizenkétmilliárd forintos beruházás (amely tartalmazza a sürgősségi osztály felújítását is) úgy kellett már a klinikának, mint egy falat kenyér. S ez most egy valóban jó nagy falat kenyér – jegyezte meg a rektor.

(forrás: Dunántúli Napló )
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Fogfájásom ellenére pár hete nem láttak el a Központi Stomatológiai Intézet Ambulanciáján úgy, hogy rendelési időben mentem és minden hónapban fizetem a tb-t.

Süvít a szél a völgy felett. A mocskos terv, ím füstbe ment... Giulio hűséges betegei egy emberként átjelentkeztek az orvos által jelenleg helyettesként ellátott cserépváraljai praxisba. A folyamat tegnap informatikai szinten is megvalósult.

Alkohol, drog, szex, párkapcsolat. Suli, sport, szabadidő, szórakozás. Függőség, betegség, tabu. Minden, ami foglalkoztatja és meghatározza az y generációt.

Előadásom után prof. dr. Merkely Béla, a kardiológiai társaság elnöke azt a kérdést tette fel, amit ilyenkor szoktam kapni: mit kezdjen az internet térnyerésével egy olyan idősebb orvos, akinek nincs ideje egész nap az internet előtt ülni. A kérdés lehetőséget adott arra, hogy három tévhitet is eloszlassak...