hirdetés
2024. május. 07., kedd - Gizella.

Párját ritkító lépést tett Rácz Jenő

Azonnali hatállyal eltiltja a gyógyító munkától a veszprémi kórház vezetője azt az orvost, aki ellen a megyei főügyészség immár másodszor emelt vádat vesztegetés miatt – írja a Válasz.

A nőgyógyásznak nem volt elég 50 ezer forint a betegektől, 150 ezret kért – emlékeztet a lap. Azt is felidézte, hogy az első eset után az önálló műtéttől tiltotta el az orvost a kórház.

A főigazgató most azt nyilatkozta lapunknak, hogy azonnali hatállyal felmenti az orvosi munkavégzés alól az orvost, mert az újabb vádemelés azt bizonyítja, hogy nem sikerült a bűncselekmény ismétlődését meggátolni. Amíg nincs jogerős ítélet, az orvosnak mindennap be kell járnia a munkahelyére, de semmilyen orvosi tevékenységet nem végezhet.

Rácz Jenő a lapnak azt mondta „az orvos nem csak szakmából, erkölcsből is áll”, a fővárosból a királynék városába érkezett onkológus technikailag korrekt munkát végzett, jól képzett volt, de nem engedheti, hogy tovább gyógyítson. „Lépnünk kell, hogy levegyük magunkról azt a pecsétet, hogy az egészségügyi ellátásban mindent meg lehet csinálni” – fogalmazott a főigazgató – olvasható a valasz.hu-n.

(forrás: Válasz.hu)
hirdetés

Könyveink