hirdetés
hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Talán nincs is strukturális reform

A mai kormányülés után nem jelentik be csütörtökön a kabinet átfogó reformprogramját, mivel az nem is szerepel az ülés napirendjén - írja a Népszava. A szociális ellátórendszert, az oktatást, az egészségügyet és az önkormányzati világot érintő lépésekről konkrétumokat legkorábban a jövő hét elején tudhatunk meg részleteket. Annak ellenére, hogy a Nagy Anna kormányszóvivő holnapra ígért tájékoztatást.

Újabb halasztást jelentett be Szijjártó Péter a kormányfő szóvívője. Nem kerül ma a kormány elé a reformprogram, és holnap sem lesz róla tájékoztató, bár a kormány szóvívője még hétfőn is ezt ígérte. Továbbra is bizonytalan, mekkora csomagról is van szó - hiszen hatszáztól ezermilliárd forintig már sokféle összeg elhangzott - és szüntelenül csúszik az intézkedések megkezdésének időpontja is. Tudomásunk szerint nem csak a hazai bejelentés, de egyelőre a brüsszeli egyeztetés is várat magára.

A parlament tavaszi ülésszakának első napján felszólaló Orbán Viktor még azt mondta, hogy március 15-re dőlhet el, milyen gazdasági csomaggal rukkol elő a kabinet. A kormányfő konkrétumokkal akkor sem állt elő. Külföldi sajtónak nyilatkozva korábban is csak a fő csapás irányát jelezte. Az ország első embere helyett személyes szóvivője szivárogtatta a híreket. Múlt pénteken Szijjártó Péter azzal nyugtatta az embereket, hogy bár beharangozták, mégsem vonják meg a nyugdíjasok utazási kedvezményét, hozzátéve, hogy a kormányfő külön kívánságára döntöttek így.

A közösségi közlekedést ugyanakkor várhatóan átszervezik - közölte Orbán szócsöve. Hírek szerint ezt a szolgáltatást a kedvezményes, 5 százalékos áfa-körbe kívánják áthelyezni. Vasárnap este Lázár János, a Fidesz frakcióvezetőjétől aztán megtudhattuk, mire megy ki a játék. Azt közölte a tévében, hogy a szociális ellátórendszer, az oktatás az egészségügy és az önkormányzati világ átalakítását február-március folyamán véglegesítik. Az önkormányzati rendszer reformjára kész a terv, ami "egyre inkább az államhoz kerülő oktatásról és egészségügyről szól".

Orbán Viktor eddig mindössze annyit közölt, hogy a kormány "bátor lépést tesz még az idén, hogy, kortól és nemtől függetlenül, mindenkit visszahozzon a legális munka világába". A tervek szerint felülvizsgálják a munkanélküliség időtartamának a csökkentését is. Átalakítják a nyugdíj-kasszát, "kiszervezik" a nem nyugdíjszerű ellátásokat és felülvizsgálják a rokkant-nyugdíjrendszert. Elképzelések szerint 40 százalékos rokkantsági szint mellett még kell dolgozni. Az egészségügy kapcsán a kormányfő csupán annyit árult el, hogy "aki elvesztegeti felelőtlen életmóddal ezt a tőkét, annak jobban hozzá is kell járulnia az egészség megőrzését célzó közös kiadásainkhoz", vagyis várhatóan bevezetik a "hamburgeradót". Van olyan fideszes vélemény is, hogy a gyógyszergyártó cégekre terhelhetnék a gyógyszerkasszából kivonni tervezett 80-100 milliárdot, ha a drága gyógyszereket ezután nem támogatnák, illetve a svéd modellnek megfelelően, nem gyógyszerhez, hanem komponenshez kötnék.

A teljes cikk a Népszava oldalán olvasható.

(forrás: Népszava)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés