2012. május. 24., csütörtök - Eszter, Eliza.


Tudomány

Új fogyasztószer, amely segít a cukorbetegség ellen is

Kutatók olyan szert állítottak elő, amely az elhízás mellett a cukorbetegség ellen is sikerrel veszi fel a harcot, és csökkenti a koleszterinszintet is.
hirdetés

Az egyelőre csak fatostatin néven emlegetett szer meggátolja a szervezet zsírtermelését. A szakemberek bíznak abban, hogy olyan gyógyszert tudnak előállítani az anyagból, amely egyszerre hatásos az elhízás, a diabétesz és a magas koleszterinszint ellen.

A Chemistry and Biology című tudományos folyóiratban Salih Wakil, a Texasi Egyetem és Ueszugi Motonari, a Kiotói Egyetem munkatársa tette közzé a felfedezésről szóló tanulmányt. A tudósok szerint a szer a túlétkezés által „bekapcsolt” génekre fejti ki hatását. „Itt, az alapoknál csapunk le” – mondta Wakil.

A gyógyszeren dolgozó kutatók tisztában vannak azzal, hogy a fogyást elősegítő szerek egereknél és patkányoknál sikeresek lehetnek ugyan, az embereknél azonban nem feltétlenül mutatkozik jelentős hatás. Ennek ellenére bíznak a sikerben. „Nagyon, nagyon bizakodó vagyok” –jegyezte meg Wakil.

A fatostatin egy kis molekula, de a tesztek szerint 63 különböző génre van hatással. Egereknél már sikereket értek el vele, az állatok súlya négy hét alatt 12 százalékkal csökkent, vércukorszintjük pedig 70 százalékkal volt alacsonyabb. A kutatók a következő lépésben nyulakon vizsgálják majd a hatást.

MTI

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Fogfájásom ellenére pár hete nem láttak el a Központi Stomatológiai Intézet Ambulanciáján úgy, hogy rendelési időben mentem és minden hónapban fizetem a tb-t.

Süvít a szél a völgy felett. A mocskos terv, ím füstbe ment... Giulio hűséges betegei egy emberként átjelentkeztek az orvos által jelenleg helyettesként ellátott cserépváraljai praxisba. A folyamat tegnap informatikai szinten is megvalósult.

Alkohol, drog, szex, párkapcsolat. Suli, sport, szabadidő, szórakozás. Függőség, betegség, tabu. Minden, ami foglalkoztatja és meghatározza az y generációt.

Előadásom után prof. dr. Merkely Béla, a kardiológiai társaság elnöke azt a kérdést tette fel, amit ilyenkor szoktam kapni: mit kezdjen az internet térnyerésével egy olyan idősebb orvos, akinek nincs ideje egész nap az internet előtt ülni. A kérdés lehetőséget adott arra, hogy három tévhitet is eloszlassak...