2012. február. 04., szombat - Ráhel, Csenge.

Visszamenőleg ellenőrzik a béreket Pécsen

Visszamenőleg ellenőrzi a Magyar Orvosok Szövetsége (MOSZ) a Pécsi Tudományegyetem (PTE) egészségügyi dolgozóinak bérét - erről állapodott meg a túlmunka elszámolása körül kialakult vita kapcsán tartott tárgyaláson az egyetem klinikai központja és a szervezet csütörtökön a baranyai megyeszékhelyen.

Bélteczki János, a MOSZ elnöke elmondta: a dolgozók nincsenek meggyőződve arról, hogy az egyetem a törvényben garantált módon számolja el a túlmunkadíjukat, s ez bizalmatlanságot szül. Ebből fakadóan akár az is előfordulhat, hogy az egészségügyi dolgozók élnek azzal a jogukkal, miszerint csak a kötelező túlmunkát vállalják, az önkéntest nem, ezzel pedig veszélybe kerülhet a szakmai ügyelet. Hozzátette: országos tendenciáról van szó.

"A tárgyalás eredményeként visszamenőleg összevetjük az egyetem, illetve a MOSZ által számfejtett béreket. A cél az eltérések kiszűrése. Amennyiben kiderül, hogy a jogszabálynak megfelelően, a dolgozók nem megkurtítva kapják a túlmunka-jövedelmüket, az jelentős lépés lesz a bizalom helyreállításában. Ezt szolgálná az új kollektív szerződés megkötése is. A bizalomvesztéshez azonban hozzájárulnak az egyetemen zajló nyomozások is" - közölte.

Egy 20 éves fiatalember július 19-én ment be a 400 ágyas klinikára, ahol vérvételt követően gyulladást diagnosztizáltak nála, infúziót adtak neki, majd azzal bocsátották el, hogy fájdalmai várhatóan megszűnnek. Az állapota azonban nem javult, ezért 22-én beszállították az intézménybe, megműtötték, két nappal később azonban belehalt a perforálódott vakbél okozta fertőzésbe. Az ügyben augusztus végén indított büntetőeljárást a rendőrség.

Gábriel Róbert, a PTE korábbi rektora a klinikai központ kérésére március 31-én mondta fel a mintegy 6500 dolgozót érintő kollektív szerződést, amit a vállalhatatlanul magas többletköltségekkel és a dolgozók közötti egyenlőtlenségek megszüntetésével indokolt. Az átmeneti megállapodás szeptember 30-ig érvényes.

A csütörtöki tárgyaláson az egyetem képviselői arról tájékoztatták a MOSZ-t, hogy napokon belül bejelentést tesznek az új kollektív szerződéssel kapcsolatban.

(forrás: MTI, MedicalOnline )
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

A kistérségi tisztiorvos azt üzente, hogy mivel a törvényszék lefogta az önkormányzat kezét, a háziorvos lássa csak el tovább is  a betegeket...

Hogyan használható fel egy beteg gyerek képe egy konferencián? - teszi fel a kérdést egy svéd eset kapcsán Meskó Berci.

„Bejegyzésünkben annak járunk utána, hogy az elektronikus-cigaretták vajon valóban egészségesebbek-e, mint a hagyományos papír-dohány alpú cigaretták, és mennyire tudják helyettesíteni ezeket”

A hagyományos angiográfiánál tökéletesebb képet ad a koszorúerek állapotáról, esetleges szűkületeinek helyéről és mértékéről egy új, az angol nevéből eredő betűszóval DARA (Dual Axis Rotational Coronary Angiography) elnevezésű technika...