hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

2019-re új orvosi adatbázis születik

Januárban kezdődhet és várhatóan három évig tart a lakosság egészségi állapotát rögzítő törzskartonok kitöltése. A külön díjazás fejében végzett felmérés 30 percet vesz igénybe, a háziorvosoknak naponta két adatlap kitöltését kell megoldaniuk, írja a Népszava.

Minden magyar állampolgár egészségi állapotáról átfogó és naprakész információval rendelkezhet az egészségügyi kormányzat 2019 végére, ha megvalósul a mostani terv a háziorvosok által kitöltött törzskartonok megújításáról. A javaslat már májusban megjárta a közvéleményt, amikor több érdekvédelmi szervezet tiltakozott ellene, hogy az alapellátásban dolgozóknak beígért idei tízmilliárd forintos pluszforrásból csak azok a praxisok részesülhetnek, ahol elvégzik a törzskartonok frissítését. A vita elült, a háziorvosok feltétel nélkül megkapják a havi 130 ezer forintos kiegészítést, jövő januártól pedig a lap információi szerint már plusz forrásért kezdhetnek hozzá a munkának. Közben összeállt az a vizsgálati sor is, amelyre válaszokat várnak a háziorvosi rendelőkben.

A 18 év alattiak állapotára vonatkozó kérdéseket a Házi Gyermekorvosok Egyesülete állította össze, míg a felnőtt kérdőívet a svájci finanszírozású Alapellátás-fejlesztési Modellprogram munkatársai készítették 24 ezer kitöltött állapotfelmérő adatlap tapasztalatai alapján. A háziorvosi rendszer megújításának legnagyobb kísérleti programját szakmai vezetőként irányító Papp Magor ezzel kapcsolatban a Népszavának elmondta, hogy az új törzskarton több mint tucatnyi rizikófaktor és betegség meglétét vizsgálja, majd a válaszok alapján minden páciens kap egy egészségi állapota szerinti informatikai azonosítót. Ennek segítségével a jövőben a kliensek személyre szabott ellátásban részesülnek. Ez a besorolás az új Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) informatikai rendszerén keresztül megosztható, így a páciens ellátását végző további egészségügyi személyzet is az egyén státuszához illeszkedő szolgáltatást tud nyújtani.

A kérdőív segíti a háziorvosok munkáját értékelő indikátorrendszer standardizálását is, ami régi kérése a szakmának. A svájci modellprogramhoz kapcsolódva készült el egy országos állapotfelmérés a háziorvosi praxisok infrastrukturális helyzetéről, felszereltségéről is. Papp Magor elmondta, hogy várhatóan augusztus végén ismertetik a vizsgálat részletes adatait a praxisok állapotáról.

(forrás: Népszava Online)
hirdetés

Könyveink