hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Cafetéria: sokak pénze csökkenhet

A cafetéria jövő évi változtatásának hatására az önkéntes egészségpénztárak bevételük negyedét is elveszthetik – írja az Az Én Pénzem.

A béren kívüli juttatások jövő évi változtatásának hatására az önkéntes egészségpénztárak bevételük negyedét is elveszthetik, a szektorban nagy átrendeződés indulhatjósolja az azenpenzem.hu. A szakszervezetek elsősorban attól félnek, hogy a kedvezményesen adható kápét a kormány béremelésnek állítja be.

Az önkéntes pénztárak (ide a munkáltatók már csak magasabb adóteher mellett juttathatnak dolgozóiknak pénzt) biztosan veszítenek majd. Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ) elnöke, Kravalik Gábor elmondta, hogy számításaik szerint az önkéntes nyugdíjpénztárak bevétele 10-15 százalékkal, az egészségpénztáraké pedig 20-25 százalékkal eshet vissza az új szabályok hatására. Szerinte a nyugdíjkasszák nem inognak meg ekkora kieséstől, de az egészségpénztárak közül több is eltűnhet a piacról. Felerősödhet ugyanis a már egyébként is megindult fúziós hullám.

A CafeteriaTrend friss, még nem publikált kutatása szerint – ismertette Fata László ügyvezető – 50 százalék azoknak a munkáltatóknak az aránya (összesen 219 vett részt a felmérésben), amelyek bruttó módon tekintenek a béren kívüli juttatásokra. Náluk egyértelmű a helyzet: a dolgozók annyival kevesebbet vihetnek majd a cafeteria keretében haza, amennyivel növelik annak adóterhét.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára ugyanis arról beszélt, hogy már komolyan fontolóra kell venni, hogy egyáltalán érdemes-e fenntartani a cafeteriát.

(forrás: Az én pénzem)
hirdetés

Könyveink