hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Éger: Nem köthetik a plusz finanszírozást többletterhekhez!

A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint a kormány nem kötheti a két éve megígért plusz finanszírozást többletterhekhez. Éger István az InfoRádióban hangsúlyozta: az alulfinanszírozott, elöregedett alapellátó rendszer jelenleg nem bír el további terheket.

"Alapvetően nem kell rendszereket átalakítani, viszont azokat az értékükön és a költségükön meg kell fizetni, ez az alapvetésünk. Azzal, hogy az alapellátást megerősítik, mert ez népegészségügyi szempontból kiemelt prioritás, teljes mértékben egyetértünk. Az alapellátás nagyon várja már a második tőkeinjekcióját, aminek januártól megvan a forrása a költségvetésben, meg kellett volna kapnia. Nem tudjuk elfogadni, hogy ezért cserébe kérnek valamit. Ennek megvan a helye, megmondták, hogy szakdolgozói bérre lehet fordítani, de ne tűzzenek ki különböző újabb ötleteket, mint ahogy ez elhangzott, mert erre a szakma nem lesz vevő", hangsúlyozta Éger István.

A Magyar Orvosi Kamara elnöke hozzátette: "természetesen mindent meg lehet csinálni, csak kérdés, hogy mekkora ellenkezést fog szülni, illetve mi lesz a hozadéka szakmailag és politikailag. Ha egyszer 2014-ben kimondták, hogy 2015-ben és 2016-ban az alapellátásba annyi pénzt fognak beletenni, hogy abból a szakdolgozók bére egy az egyben államilag kifizethető és az orvosnak a kártyapénz képezi a jövedelmét, akkor ezt legalább részben teljesíteni kellene. A kétszer tízmilliárd forint ugyanis ennek a teljes teljesüléséhez nem elegendő, de legalább egyéb más, újabb ötlettel ne álljanak elő. Ne találják ki, hogy még milyen játékszabályokhoz kötik annak a pénznek a megadását, amivel évek óta tartoznak a szakmának."

A teljes hanganyag az InfoRádió honlapján

(forrás: InfoRádió)
hirdetés

Könyveink