hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Egészséges Magyarország 2014-2020

Napvilágot látott az ágazati stratégiát felvázoló Egészséges Magyarország 2014-2020 című munkaanyag, melyben főbb megállapításait a Napi.hu ismerteti.

A munkaanyag szerint a magyar alapellátás jelenleg legjobban fenyegetett, kiüresedő szakmái a háziorvosi és fogászati szakterület – idézi a lap. Az ország hátrányos és leghátrányosabb régióiban a háziorvos és védőnőhiány magasabb arányú, mint az ország más területein. A készítők becslése szerint a jelenlegi korfa miatt a magyar háziorvosi kar a következő 10 évben 4 ezer orvossal csökken - ez lényegében teljes hat évfolyamnyi medikusnak felel meg -, emellett az alapellátásból hiányoznak a háziorvosi kapuőri szerephez szükséges kiegészítő szakmák és források, az épület és eszközállomány pedig területenként változó, de nem túl bíztató. A kórházi és szakrendelő ellátásban pedig 2006-2012 között 2-3 százalékkal csökkent a szakdolgozók,15 százalékkal az orvosok, 27 százalékkal pedig a műszaki hátteret biztosítók száma.

A dokumentum több adata is vall Budapest viszonylagos hátrányos helyzetéről. A főváros az egy ágyra vetített támogatás és az egy fekvőbetegre eső támogatás alapján is elmarad el az országos átlagtól, miközben migrációs adatok szerint a környező megyékből az ellátásra szorulók 25-33 százaléka Budapestre jár a szolgáltatást igénybe venni. További példaként: míg a Dél-Dunántúlon 300 szakorvosi óra jut tízezer lakosra, a lényegében Budapestet és Pest megyét takaró Észak-közép Magyarországon, és a Nyugat-Dunántúlon ugyanennyi embernek csak 200 szakorvosi óra jár.

Várható átszervezéseket is jelez a dokumentum. A 2012-ben már alapjaiban átszervezett hazai onkológiai ellátórendszerben újra egységes szervezeti és működési rendszert kell létrehozni, mert a munkaanyagban olvasható sommás megállapítás szerint az onkológiai ellátás, mint a hazai egészségügy legnagyobb költségigényű ágazata jelenleg dekoncentráltan, eltérő elvek alapján működik, megkérdőjelezhető hatékonysággal – olvasható a napi.hu-n.

(A teljes „Egészséges Magyarország 2014-2020” dokumentum innen tölthető le.)

(forrás: Napi.hu)
hirdetés

Könyveink