Egyre több a férfi az ápolók között
Az ápolóhiány nemcsak Magyarországon jelent egyre égetőbb problémát, hanem a világ más pontjain is. A növekvő igények kielégítésének egyik lehetséges módja, hogy a férfiak számára is vonzóvá teszik e hagyományosan nőinek tekintett szakmát.
Az Egyesült Államok népszámlálási hivatalának adatai szerint növekszik a férfi ápolók száma: míg 1970-ben a betegápolásban dolgozó férfiak aránya mindössze 2,7 százalék volt, napjainkra ez az arány már 9,6 százalékra emelkedett, ami azt jelenti, hogy az utóbbi négy évtizedben csaknem megnégyszereződött a férfi ápolók aránya. Nemcsak a kisegítő, hanem a szakképzett ápolók között is egyre több férfit találunk manapság: ebben a csoportban a 3,9 százalékos arányuk 8,1 százalékra növekedett.
Az iménti adat egy 2011-es egyesült államokbeli felmérésből származik, mely a betegápolás különböző területein mérte fel a férfiak arányát. A felmérés idején összesen 3,5 millió ápolót foglalkoztattak az egészségügyi intézmények, akiknek túlnyomó többsége (3,2 millió) nő volt. A legutóbbi népszámlálás idejére azonban a férfi ápolók száma már elérte a 330 ezret.
A felmérés kitért az ápolásban dolgozók jellemzőire is (nemek szerinti lebontásban), melyen belül többek között elemezték az életkort, a származást, az etnikai hovatartozást, az iskolázottságot, a kereseti lehetőségeket és a munkaidőt. A beszámoló szerzője, Liana Christien Landivar szociológus szerint: „A népesség elöregedésével párhuzamosan ugrásszerűen megnőtt az igény a tartós gondozásra és az időskori ápolásra. Az előre látható hiány kivédésére a korábbinál nagyobb erőfeszítések történtek új ápolók toborzására, melynek nyomán egyre több férfit sikerült megnyerni a szakmának.”
Úgy tűnik, hogy a nemek között a férfiak javára fennálló keresetkülönbségek az ápolók között is megfigyelhetők, hiszen a felmérés szerint a férfiak ezen a területen is többet visznek haza, mint a nők: a férfiak bérét 1-nek véve a nők fizetése 0,91-nak felel meg. Öröm az ürömben, hogy e különbség még mindig kisebb, mint más munkakörökben, ahol a nők mindössze átlagosan 77 százalékát kapják annak, amennyit egy férfi keres azonos munkáért.
Az ápolónők között jóval kisebb a munkanélküliség problémája is, mint más szakmákban, ami annak köszönhető, hogy az Egyesült Államokban az egészségügy az egyik leggyorsabban fejlődő ágazat, és a népesség elöregedése nyomán egyre nagyobb az igény a szakképzett és szakképzetlen ápolók iránt egyaránt. A munkanélküliségi arány az ápolás egyik szakterületén sem éri el a 2 százalékot, de például az aneszteziológiai asszisztensek között mindössze 0,8 százalék volt a 2011-es adatok szerint.
Az idézett vizsgálat további megállapítása volt, hogy a férfiak aránya az aneszteziológiai asszisztensek között a legnagyobb, 41 százalék. Az Egyesült Államokban egy férfi ápoló évente átlagosan 60700 dollárt keres, szemben az ápolónők átlagosan évi 51100 dolláros fizetésével.
A Pennsylvania Egyetem kutatása szerint ugyanakkor éppen az ápolói hivatás az, ahol rendkívül nagy a kiégés (burnout szindróma) aránya, és az ápolók jelentős része elégedetlen munkakörülményeivel.
A férfiak betegápolásban való részvétele egyáltalán nem új gondolat. Befejezésként idézzük dr. Brod Miksa orvost: „Betegápolás alatt értjük a beteg ember körül való foglalatoskodást oly célból, hogy állapotát a viszonyokhoz képest megjavítsuk vagy legalább is elviselhetőbbé tegyük, hogy tehát fájdalmát és szenvedéseit, amennyire lehet, megenyhítsük. Mielőtt annak fejtegetésébe bocsátkoznánk, hogy mik a jó betegápoló tulajdonságai és mi a tulajdonképpen való teendője, önkéntelenül is az a kérdés merül fel, hogy ki legyen inkább betegápoló, a férfi-e vagy pedig a nő? A betegápolónak az a kötelessége, hogy a betegnek segítője és gyámolítója és egyúttal az orvosnak is megbízható támogatója legyen. Legyen türelmes, elnéző és jóindulatú. Theodor Billroth dr. a bécsi egyetem nagynevű tanára, aki először hívta fel a figyelmet a jól képzett ápolószemélyzet szükséges voltára, bizonyos veleszületett hajlandóságon kívül az ápolótól józan ítélőképességet és emberszeretetet kívánt. Szükségesnek tartotta, hogy az ápoló könnyen megismerje és megértse a viszonyokat, legyen önfeláldozó, kötelességtudó és engedelmes; legyen rendszerető, igazmondó és tapintatos; legyen tiszta, titoktartó és mindenek fölött egészséges. Mindezek a nemes és jó tulajdonságok együttvéve gyakrabban találhatók meg a nőkben, mint a férfiakban, amiből önként következik, hogy a nők általában alkalmasabbak a betegápolásra, mint a férfiak. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a férfiakat ezen hivatásból ki kell zárni, mert hiszen nem egy esetben éppen férfi ápolóra van szükség.”
