Lenne idő, lenne adat, hova ez a rohanás?

Az egészségügyi, egészségügyi igazgatási és kutatási feladatokat az ezekre specializálódott, rugalmas háttérintézményeknek kell végezniük, amelyek évtizedek alatt felhalmozták az ehhez szükséges tudástőkét – mondja a MedicalOnline érdeklődésére dr. Dózsa Csaba, a Miskolci Egyetem docense, nemzetközi példákra hivatkozva. A szakember több, minisztériumi jogutódlással megszűnő egészségügyi háttérintézmény elvesztését is aggályosnak tartaná; szerinte leginkább kritikus ez az egészségbiztosítás és az Országos Tisztifőorvosi Hivatal esetében lenne, amelyek számos, országos jelentőségű programot is visznek. Éppen csak most kezdett kiépülni az egészségfejlesztés országos intézményrendszere, ezért nagy veszteséget jelenthetne a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet elvesztése is – vélekedik a Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság elnöke.

Világos közép- és hosszú távú program kell!

Dózsa Csaba szerint azonban nem az a fő kérdés, hogy mely háttérintézményeket lehet a minisztérium alá szervezni. Inkább azt kellene meghatározni, melyek azok a tevékenységek, amelyeket feltétlenül ott kell elvégezni. A tárca szintjén világos közép-, illetve hosszú távú egészségpolitikai programot kell kidolgozni, stratégiákat építeni az egészségügy számos területére, ám a tárca most éppen ezt a feladatát alig-alig látja el. Ha az irányító szerv a supervisor, támogató szerepkör helyett napi szintű operatív feladatokat végez, amihez sem tapasztalata, sem energiája, sem embere nincsen, annak a folyamatos tűzoltás az eredménye. Eközben kiemelt orvosszakmák is stratégiai iránymutatás nélkül maradnak. Jelenleg leginkább az alapellátás területén látunk reformértékű programokat, jogszabályalkotást, fejlesztési irányokat, amelyek jók, de még legalább négy-öt nagyobb területre kellene koncentrálni – rehabilitáció, sürgősségi ellátás, hopsice ellátás, tüdőgyógyászat, onkológia – egy ütőképes egészségpolitikához.

Mindezek ellenére Dózsa Csaba úgy véli, átszervezéssel lehetne ésszerűsíteni is. Egy szűkebb szakértői csapat néhány hét alatt ki tudna dolgozni egy köztes, kompromisszumos, racionális, és hosszú távon is fenntartható megoldási javaslatot a kormánynak, ám ehhez tipizálni kellene a problémákat, és eszerint csoportosítani a feladatokat. A nyolc, minisztériumi jogutódlással megszűnő egészségügyi háttérintézményt (Országos Epidemiológiai Központ, Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet, Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ, Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet, Országos Egészségbiztosítási Pénztár, Országos Tisztifőorvosi Hivatal, Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet, Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal) és az általuk lefedett nagyjából 30 féle ügykört 3–4 témacsoportba lehetne sorolni. Ennyi háttérintézmény egyáltalán nem luxus sem az ország, sem az ágazat méretéhez viszonyítva, és hatékonyabbá válna a működés is. Ez kevesebb irodaházat és kisebb háttérszemélyzetet jelent, Dózsa Csaba szerint maximum 15–20 százalékos létszám- és dologi költségmegtakarítást jelenthet a költségvetés számára, bár azt is megjegyzi, nem ez a legsürgősebb feladat most az ágazatban.

Idő kell, adat és értékelés

Mindenféle, a közszférát érintő vágás önkényes mindaddig, amíg nem épül ki egy infotechnológiai háttérrel is alátámasztott monitoring-rendszer, amely választ ad arra, hogy milyen feladatokat kell elvégezni a közintézményekben, és ahhoz hány emberre van szükség – mondja lapunknak dr. Pogátsa Zoltán közgazdász, szociológus, a Nyugat-magyarországi Egyetem docense.

A kormány a Miniszterelnökséget vezető miniszter - az egészségügy háttérintézményeiben is nagy felbolydulást keltő  -  bürokráciacsökkentő csomagjának véleményezésére mindössze tizenhat napot hagyott. A végső javaslat a február 10-ei ülésen kerül a kabinet elé. Pogátsa Zoltán úgy véli, hogy megalapozott, a lakossági igényekhez szabott átalakításhoz legalább másfél-két évre lenne szükség, az említett monitoring rendszer kiépítésével együtt. Nyugat-Európában évek óta működnek információgyűjtő és értékelő rendszerek, a szakember Németországot hozza példaként, ahol kistérségi szintre bontva ismerik a lakosság egészségügyi ellátási igényeit. A naprakész adatok nálunk is lehetővé tennék, hogy a lakossági szükségletekhez igazítsák a közszférában foglalkoztatottak számát. Emlékeztetett arra is, hogy volt már példa az igények felmérésére a hazai egészségügyben is, mégpedig a Gyurcsány-kormány ágazati reformja idején, ami akkor az ágyszám-csökkentést alapozta meg. Azonban a monitoring egyszeri volt, és azóta sem történt hasonló.

Nincsenek egészségügyi finanszírozási protokollok és költségszámítások, a munkaerőigény ezek híján nem mérhető fel az ágazatban. A megszüntetendő állami hivatalok listájának összeállítását nem előzte meg egyszeri felmérés sem – ért egyet Pogátsa Zoltán a lapunknak hétfőn nyilatkozó Sinkó Eszterrel, bár hozzáteszi azt is, a monitoringnak folyamatosnak kellene lennie, hiszen az igények változásával együtt változhatnak a feladatok is.

Adatokra alapozott döntéseket kell hozniaz ágazatban – hangsúlyozza az egészségügyért felelős államtitkár, Ónodi-Szűcs Zoltán. Dózsa Csaba szerint rendelkezésre állnak azok az adatok, amelyek alapján kiszámítható, hogy az állami hivatalokban végzendő feladatokhoz valóban túlzott-e a létszám, illetve a bürokrácia. Saját számításaikra hivatkozva példaként megemlíti azt is, egész Európában nem találtak olyan biztosítási, vagy nemzeti egészségügyi igazgatási rendszert, ami olyan kevés pénzbe kerülne az általa kezelt éves költségvetéshez képest, mint hazánkban. Tehát van adat és van benchmark is, csupán utána kell nyúlni. Azonban a szakember arra is felhívja a figyelmet, hogy számos területen sokkal többet kellene költenie a kormányzatnak: egészségügyi rendszerelemzésre, epidemiológiai kutatásokra, országos egészségobszervatóriumi hálózat kiépítésére.

Nincs finanszírozás-módszertani modellezés arról, hogyan kellene allokálni az egészségügy működtetésére szánt 1500 milliárd forintnyi közpénzt. Lehet-e decentralizálni a kasszát térségekre? Hogyan lehetne megszabadulni a teljesítményvolumen-korlát alapú finanszírozástól? Ilyen, és hasonló kérdésekben nincs hatáselemzés, így jelenleg vakon repülünk, holott rendelkezésre állnak a döntés-előkészítéshez szükséges adatok, és idő is lenne a szakszerű hatáselemzéshez, hiszen semmi más nem sürgeti a kormányzatot, csak a maga számára felállított szűk határidők.

Nem a közszféra nagy, a magánszektor kicsi

Miközben a kormány a lakosság körében népszerű bürokráciacsökkentést tűzte zászlóra, Pogátsa Zoltán szerint eleve hibás az a megközelítés, hogy Magyarországon az összes foglalkoztatott számához viszonyítják a közfoglalkoztatottak számát. A közgazdász szerint abból kell kiindulni, hogy mi a feladat, és azt hány ember tudja ellátni. A magyar társadalom sokkal öregebb, sokkal betegebb, kevésbé képzett, és kevésbé tehetős, mint az európai társadalmak többsége. Ennek alapján sokkal több embernek kell dolgoznia az egészségügyben, az oktatásban, és más területeken, hiszen több a feladat, mint más országokban. Magyarországon olyan rendszert kell kialakítani, ami a saját társadalmi adottságainknak leginkább megfelel. Az állami alkalmazottak száma arányaiban valóban magas, ez statisztikailag kimutatható, de nem azért, mert túl sokan vannak az alkalmazottak, hanem mert túl kevesen dolgoznak a magánszférában – folytatja Pogátsa Zoltán. Még mindig tartja magát az a vélemény, hogy a magánszféra tartja el az állami alkalmazottakat, mert csak a magánszektor termel hasznot, az állami alkalmazottak nem. A két terület a szakember szerint elválaszthatatlan egymástól, és nem igaz, hogy kizárólag a magángazdaság termeli ki az állami szektor viszont feléli a javakat. Az állami szféra éppen úgy értékteremtő – például oktatás, gyógyítás – és hatással van a magángazdaságra, ahogyan ez fordítva is igaz.