hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Nem kérnek a vaklicitből a transzplantáltak

Gyógyszereik támogatásának esetleges változásai ellen tiltakoztak a szervátültetett betegek kedden Budapesten, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium előtt.

Több mint félszázan gyűltek össze a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) egyik épülete előtt, hogy Réthelyi Miklós miniszternek átadják petíciójukat, amelyben azt követelik: vonják vissza azokat a jogszabályokat, amelyek a szervkilökődés kivédésére használt originális és generikus transzplantációs készítményeket is terápiás fix csoportba sorolja. Ez azt jelenti, hogy a tavaly bevezetett, negyedévenkénti vaklicit során dőlhet el, hogy a transzplantált betegeket mely, aktuálisan legolcsóbb készítményre kell átállítani.

Székely György, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének elnöke az MTI-nek azt mondta: a szervkilökődés esélye minden gyógyszerváltásnál mintegy 25 százalék. A gyógyszer cseréje olyan hatásmechanizmusokat válthat ki a szervátültetettek szervezetében, amely betegséget, rosszabb esetben halált is okozhat.

Tari Tamás, a Magyar Májátültetettek Szövetségének elnöke elmondta: a szervátültetettek számára nem biztos, hogy jó a legolcsóbb gyógyszer. Becsléseik szerint a szervkilökődést gátló készítmények terápiás fix csoportba sorolásával a gyógyszerkasszában nem lehet számottevő megtakarítást elérni. Az esetleges szervkilökődés veszélye viszont emberéleteket jelenthet.

Miután kedd délelőtt a Szalay utcában gyülekezők csak a helyszínen szembesültek azzal, hogy Réthelyi Miklós hivatala a Nefmi egy másik épületében van, a rendőrség engedélyével, az eseményt biztosító rendőrök kíséretében, piros szív alakú lufikkal átvonultak a Nefmi Akadémia utcában található épülete elé. A petíciót Horváth Ildikó, a Nefmi egészségügyi államtitkárságának egészségpolitikai főosztályvezetője vette át. Mint elmondta: az államtitkárság már utánanézett az ügynek, és kiderült, a vaklicit nem érintette a szervkilökődés megelőzésére szolgáló készítményeket, és nem is fogja. Ha mégis további kétségek merülnek fel, az államtitkárság szívesen tovább egyeztet az érintettekkel, akár az Országos Egészségbiztosítási Pénztárt (OEP) is bevonva.

Székely György ennek kapcsán azt mondta, aggodalmuk azon alapszik, hogy az OEP főigazgatójától kapott levélben az állt: jelenleg nem érinti gyógyszereiket a vaklicites eljárás. Erre tekintettel azt kérik: jogszabály rögzítse, hogy készítményeiket a jövőben sem érinti a vaklicit.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink