hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Ünnep után farag a kabinet a segédeszköztámogatásból

A gyógyászati segédeszközökhöz adott tb-támogatás feltételeinek szigorítására készül a kormány, a tervezet a hosszú hétvégét követően kerülhet a kabinet elé – írja a Világgazdaság.

Jövőre sem lesz több pénz a gyógyászati segédeszközök támogatására, sőt, annak érdekében, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan idén ne szálljon el a kassza, egyes termékek támogatását szigorítani fogják. A gyógyászati segédeszközökre (gyse) szánt költségvetési támogatás évek óta kevésnek bizonyul – magyarázza a lap –, utoljára 2010-ben kellett kevesebbet költeni erre a célra, mint az előirányzat, az óta viszont rendre több milliárd forintos az eltérés. Tavaly csaknem 5 milliárd forint volt az különbözet az 51,3 milliárdos előirányzat és az 55,9 milliárdos teljesülés között, ennek ellenére az idei büdzsében is 51,3 milliárd forint szerepel a gyse-soron. Annak érdekében, hogy ezt az összeget ne kelljen év közben módosítani, sőt, jövőre se kelljen növelni, a kormány már az idén átalakítja a gyógyászati segédeszközök támogatási rendszerét.

A lap információi szerint a május 1-jei hosszú hétvége után kerül a kormány elé az előterjesztés. Ez abból indul ki, hogy sem a költségvetés kiadásai, sem a betegek terhei nem növekedhetnek. Szigorítják viszont a támogatási feltételeket. Ennek a felírható mennyiségek csökkentése éppúgy része, mint az indikációk szűkítése, hogy „csak a valóban rászorulókat” támogassák – olvasható a vg.hu-n.

(forrás: vg.hu)

cimkék

hirdetés

Könyveink