2012. február. 05., vasárnap - Ágota, Ingrid.

A háziorvos piaca és vevői

A piac és szereplői

Konkurencia

Szokatlanul hangzik, ha piacról beszélünk a háziorvosok, az egészségügy vonatkozásában, de meg kell tennünk.
A 21. század Magyarországon is piaci helyzetet teremtett az egészségügyben – természetesen a szakterületre jellemző, sajátos piacot.

Kik a piac szereplői a háziorvos szempontjából?

• A páciensek
• A beteg hozzátartozói
• Az „alvó páciensek”, akiknek a kártyájuk ott van, de nem jelentkeznek
• Az önkormányzat (hiszen az orvosnak el kell adnia magát ahhoz, hogy állásba kerüljön, vállalkozói szerződést köthessen vagy azon számára pozitív módosításokat tudjon elérni)

A háziorvos számára az elsődleges piacot legfőbb „vevője”, az egészségét megőrizni kívánó, illetve a beteg ember jelenti, aki igénybe veszi a szolgáltatást. Itt sajátos piaci szereplőről van szó, jellemzően hozzátartozók, rokonok is csatlakoznak, s ez a piaci kör szélesedését, egy „közvetett vevőkört” jelent (különösen faluhelyen, ahol egy háziorvos dolgozik).

A „vevők” sajátos körét alkotják azok az emberek, akik – papíron – az adott háziorvoshoz tartoznak, de nem járnak oda, nem veszik igénybe a szolgáltatást, nincs kapcsolatuk vele. Ez a kör sok esetben azokat jelenti, akik a „konkurenciánál”, valamely magánklinikánál vagy speciális egészségügyi szolgáltatónál veszik igénybe a szolgáltatásokat.


A piaci környezet meghatározó tényezői még:

• a versenytárs – ez lehet másik, döntően területi ellátási kötelezettség nélküli – háziorvos, vagy éppen alternatív gyógyító, illetve esetenként a patikus is,
• a szabályozórendszer,
• a „társadalmi megítélés”.

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

A kistérségi tisztiorvos azt üzente, hogy mivel a törvényszék lefogta az önkormányzat kezét, a háziorvos lássa csak el tovább is  a betegeket...

Hogyan használható fel egy beteg gyerek képe egy konferencián? - teszi fel a kérdést egy svéd eset kapcsán Meskó Berci.

„Bejegyzésünkben annak járunk utána, hogy az elektronikus-cigaretták vajon valóban egészségesebbek-e, mint a hagyományos papír-dohány alpú cigaretták, és mennyire tudják helyettesíteni ezeket”

A hagyományos angiográfiánál tökéletesebb képet ad a koszorúerek állapotáról, esetleges szűkületeinek helyéről és mértékéről egy új, az angol nevéből eredő betűszóval DARA (Dual Axis Rotational Coronary Angiography) elnevezésű technika...