hirdetés
2024. május. 06., hétfő - Ivett, Frida.

A PM fekete zászlóval demonstrál

Párbeszéd Magyarországért (PM): katasztrófa fenyegeti a magyar egészségügyet. A párt petíciót is indít a témában.

Kétszáz négyzetméteres fekete zászlót terítettek ki a Parlament főbejáratának lépcsőjére pénteken a Párbeszéd Magyarországért (PM) elnökségi tagjai és aktivistái.

A PM szervezésében nem sokkal délelőtt 11 óra után mintegy kéttucatnyian – az Országgyűlési Őrség felszólítása ellenére – átléptek a lépcsőt a tértől elválasztó láncon, majd leültek a kiterített zászló szélére.
Szabó Tímea társelnök újságíróknak azt mondta: közösen vállalnak szolidaritást a kórházi dolgozókkal, és közösen tiltakoznak az egészségügy tarthatatlan állapota miatt. A független képviselő felemelte szavát a kormány "embertelen és szívtelen politikája" ellen. Hozzátette: az orvosok és az ápolók egyharmada már külföldre menekült, az intézményekben nincsenek meg az ellátáshoz szükséges eszközök, a betegek pedig "lassan meghalni járnak a kórházakba".

A társelnök bejelentette: pártjuk pénteken petíciót indít és aláírásgyűjtésbe kezd annak érdekében, hogy a kormány tegye vissza az egészségügybe az elmúlt öt évben kivett 400 milliárd forintot, az ágazat dolgozóinak biztosítson "emberhez méltó béremelést", mindent tegyen meg a kórházi fertőzések visszaszorításáért, szüntesse meg a várólistákat és pótolja a hiányzó háziorvosokat.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink