2012. február. 23., csütörtök - Alfréd.

Aggódnak a hemofíliások és drágállják a szert

Miért olyan gyógyszergyár nyert, amely a nyolcvanas évek végén bizonyíthatóan harminc magyar hemofíliást fertőzött meg AIDS-szel és hepatitis C-vel? – teszi fel a kérdést a Magyar Hírlapban a hemofíliás szervezet elnöke, aki szerint a közbeszerzés túl drágára siikeredett.

Furcsa közbeszerzési eljárásra hívta fel a Magyar Hírlap figyelmét a Hemofíliások Baráti Körének elnöke. Csuja László szerint a vérzékenységben szenvedő betegeknek szóló gyógyszer közbeszerzése szükségtelenül drágára sikeredett.

„Az anyagot hagyományosan ezer, úgynevezett nemzetközi egységben számítják, és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) tenderén a gyártók is ezt a mennyiséget jelölik meg alaptételként. A győztes vállalat által adott szer ezer egysége a hírek szerint nagy tételben megrendelve is százötvenkétezer forintba kerül, amit kissé sokallunk, hiszen a patikában bárkinek ugyanezt száznegyvenhatezer forintért kínálják– mondta a lapnak Csuja László.

Az elnök kiszámolta, az OEP által rendelt teljes mennyiség tizenkétmillió forinttal drágább, mintha ugyanezt a tételt bármelyik sarki patikában óhajtanák megvásárolni. A szervezetnél azt is sérelmezik, hogy a közbeszerzést nem előzte meg semmiféle szakmai egyeztetés.

„Az sem világos, miért olyan gyógyszergyár nyert, amely a nyolcvanas évek végén bizonyíthatóan harminc magyar hemofíliást fertőzött meg AIDS-szel és hepatitis C-vel” – mondta Csuja. Gelencsér Sándor, aki a rossz emlékű ügy egyik érintettje volt, úgy fogalmazott, határozottan fél a vállalattól és annak termékeitől. Egyben felhívta a figyelmet arra is, hogy külföldön csak elvétve lehet találni negyven-negyvenöt éves hemofíliásokat, míg Magyarországon az eddigi jó ellátásnak köszönhetően nem ritka az ötven fölötti beteg sem. „Tartunk tőle, ez múló jelenség lesz, ha tényleg ennek a gyógyszergyárnak a termékeit kell használnunk” – tette hozzá Gelencsér.

Lázin Miklós András
a szerző cikkei

(forrás: Magyar Hírlap Online )
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Az alapellátás megerősítése, és a finanszírozás régóta ígérgetett javítása helyett most a bérrendezésből teljes egészében kimaradnak a háziorvosok, fogorvosok.

A páros férfi tagja gondoskodóan beszerzi beteg párjának a gyógyszert, aki egy kissé gyanakvó arckifejezéssel kísérve beveszi, majd nem történik semmi.

Monomániásként építik az országban az újabbnál újabb egészségügyi hodályokat, istállókat, már nem tudom hányat, de mint az őrült ménesgazda, nem veszik észre, hogy a lovak rég mind elszöktek, és eszük ágában sincs csillogó épületekben, de abrak híján, éhen halni.