hirdetés
2024. május. 06., hétfő - Ivett, Frida.

Járványjelentés

A Távol–Keleten előretörő MERS, valamint az Afrikában pusztító ebolajárvány aktuális híreről közöl beszámolót a Napi Gazdaság.

A nyugat-afrikai ebolajárványnak korántsincs vége – írja a lap  –, jóllehet Libériát már három héttel ezelőtt ebolamentessé nyilvánították, miután másfél hónapon át nem észleltek új megbetegedést. Guineában viszont június végéig meghosszabbították a megerősített egészségügyi vészintézkedéseket azokban a körzetekben, ahol márciusban bevezették ezeket, mert még mindig nem szűnt meg az országban az ebolajárvány - jelentette be szombaton Alpha Condé elnök hivatala.

Két hete ütötte fel a fejét Dél-Koreában a közel-keleti légúti koronavírus, amelyben eddig harmincan betegedtek meg. A szöuli hatóságok keddi bejelentése szerint ketten már életüket vesztették a fertőzés következtében.

A vírus a főváros körzetében jelentkezett először. A feltételezések szerint a MERS egy 68 éves üzletember révén juthatott be az országba. A férfi egy közel-keleti úton vett részt, amelynek során érintette Szaúd-Arábiát is. Az arab ország területén sikerült először azonosítani a vírust.

A járvány kitörésének megakadályozása érdekében  jelenleg több mint 1300 embert tartanak karanténban Dél-Koreában, mintegy negyedüket tekintik potenciális fertőzöttnek.

A hatóságokon közben egyre növekszik a nyomás a közvélemény részéről, hogy hozzák nyilvánosságra azon tizennégy intézmény listáját, amelyek a MERS-vírussal esetlegesen megfertőződhetett pácienseket kezelik. Az egészségügyi szervek ugyanakkor ettől kategorikusan elzárkóznak, hogy megelőzzék a tömegpánik kialakulását. – olvasható a napigazdasag.hu-n.

 

(forrás: Napi Gazdaság)

cimkék

hirdetés

Könyveink