hirdetés
2024. május. 10., péntek - Ármin, Pálma.

Megdöbbentő összeg hiányzik a magyar költségvetésből

A kormány szerdai ülésén megtárgyalja a 2012-es költségvetés első tervezetét – amely még a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tervezett forgatókönyve szerint is alig két százalékos bevétel-növekedéssel és egy százalékos kiadásnövekedéssel számolt – 3-3,2 százalékos infláció mellett. A hiányt 1500 milliárd forintról 606,4 milliárdra csökkentenék.

A jövő évi költségvetési alappálya kedvező makrogazdasági környezetben is jelentős megszorításokkal számolt, hisz míg idén a különadók és a magánpénztári einstand megmentette a költségvetést, sőt a tervezett 2,9 százalékos deficittel szemben 0-2 százalék közötti GDP arányos többletet generál - addig a 2012-es 2,5 százalékos hiánycél teljesítéséhez az ideihez képest a költségvetés pozícióit 800-1000 milliárd forinttal kell javítani.

A kormány márciusban publikált Széll Kálmán terve - három százalékos gazdasági növekedést feltételezve - azzal számolt, hogy a kiadásokat 2012-re 550 milliárd forinttal csökkentik a nyugdíjrendszerben, az egészségügyben, a közlekedési cégek támogatásában, illetve a foglakoztatásban foganatosított intézkedésekkel. Mint ismert, a munkaügyi ellátások szigorításáról szóló törvényt a parlament már elfogadta, a nyugdíjpénztárak kvázi megszüntetésével a járulékok kiáramlása is megszűnt a rendszerből. A gyógyszerfronton és a közlekedési cégek kiadásainak mérséklését segítő intézkedések viszont még váratnak magukra.

A legnagyobb vesztes az egészségügy lehet 2012-ben

A kormány terveinek megfelelően a szociális ellátásokon is spórolnának: a családi támogatásokra az idei 628,3 milliárd után jövőre 610 milliárdot költetnének, de kevesebb jutna a fogyasztói árkiegészítésre is. Kormány emellett számos más területen is visszafogja a költéseit: a publikált számok szerint a hiány csökkentése érdekében lefaragják az elkülönített pénzalapok kiadásait, így csökken a kutatás-technológia alap támogatása, de még a nukleáris alapnak is spórolnia kell, amely tartósan szufficites.

Hasonló a helyzet az egészségügyben: itt az egészségbiztosítási alap kiadásai nominálisan 5,1 százalékkal csökkennek - amely a négy százalékos inflációt is figyelembe véve reálértéken kilenc százalékos kiadáscsökkentést jelent. A kormány a tervek szerint jelentősen a gyógyszerkiadásokon spórolna a Széll Kálmán terv szerint.

A teljes cikk a napi.hu-n

(forrás: Napi Gazdaság)
hirdetés

Könyveink