2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Otthon sem dohányozhatnának a hondurasiak

A hondurasi rendőrség látogatását vonhatja maga után egy otthon elszívott cigaretta, ha a családtagok vagy akár egy vendég panaszt tesz a cigarettafüst, a passzív dohányzás miatt.

Hétfőn lépett életbe Hondurasban az új törvény, amely megtiltja a dohányzást a legtöbb nyilvános helyen, valamint a magánterületek nagy részében is. A törvény nem azt tiltja tételesen, hogy otthonában rágyújtson valaki, hanem lehetővé teszi, hogy bárki panaszt tegyen, ha az adott lakásban passzív dohányzásnak volt kitéve.

A szabálysértés az első elkövetés alkalmával szóbeli figyelmeztetést von maga után. Ismétlődés esetén azonban letartóztatás is következhet és akkora összegű büntetés (311 amerikai dollár, 62 ezer forint), amely a közép-amerikai országban egy havi minimálbérnek felel meg. Még a legelszántabb dohányzásellenes aktivisták egy része is úgy véli, hogy a törvény ezen része nem lesz működőképes.

A törvény előírja, hogy bármely szabad téren is legalább 1,8 méteres távolságra kell állnia a nemdohányzó emberektől a cigarettázóknak. Tételesen tiltja a rágyújtást az iskolákban, benzinkutaknál, éjszakai klubokban, éttermekben, bárokban, a buszokon, taxikban, stadionokban és a kulturális központokban.

Budapesten tavaly decemberben fogadták el Tarlós István főpolgármester javaslatát, melynek értelmében e hónap elejétől tilos a dohányzás a BKV-megállókban. Korábban a játszótereken és az aluljárókban tiltotta meg a testület a "füstölgést".

(forrás: MTI, MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink