hirdetés
2024. május. 07., kedd - Gizella.

Szabó Tímea Balog Zoltánnal látogatná a kórházakat

A PM társelnöke már egy ideje segédápolóként gyűjt tapasztalatokat az egészségügy valós helyzetéről. Most levélben hívta Balogot, csatlakozzon hozzá – derül ki a nol.hu híradásából.

Ahogyan arról lapunk is beszámolt, az ellenzéki politikus segédápolónak állt egy budapesti kórházban. A napi élményeiről közzétett bejegyzésében egyebek mellett arról ír, hogy a héten megint felmondott egy ápoló – írja a NOL munkatársa, majd idéz a politikus bejegyzéséből.

„Három hét alatt a harmadik. Ő még az országban sem marad, megy egy londoni reptérre felszolgálónak. Ápolóból felszolgálónak. Megint. Az ember szíve szakad meg. Úgy tűnik, hogy Balog Zoltán viszont még mindig ott tart, hogy egy kis »odafigyeléssel és szeretettel« meg lehet oldani a problémákat. Szerintem meg végtelenül embertelen és szívtelen dolog ilyen magasról tenni a romokban levő betegellátásra."

Szabó Tímea szombaton nyílt levélben azt javasolta Balog miniszternek, hogy tegyék be egy kalapba az összes budapesti kórház nevét, húzzanak ki találomra ötöt, és azokat közösen látogassák végig. Szembesüljenek végre a kormány nagyságos urai is a valósággal – írja a hírportál, ahol tovább folytatódik az összeállítás.

 

(forrás: nol.hu)
hirdetés

Könyveink