Somody Imre: "a megelőző 16 évben azt gondoltam, hogy tudom a tutit”
„Véget ért az akarnok korszak, amikor hittem, hogy meg tudom mondani, hogyan kell pénzt, egészségügyet, tudomány politikát, kistérséget jól csinálni” – idézi a hvg.hu Somody Imre üzletembert.
Az inerjúból alább azt a részt citáljuk, amelyben egészségügyi vállalkozásait idézi fel:
hvg.hu: Az imént azt mondta, hogy mindent elrontott, de mégis ott van Veresegyházon a Pharmavit, a Misszió Egészségügyi Központ, a lakópark. Ez mind semmi? Kudarcként gondol vissza ezekre?
Somody Imre: 1988–ban alapítottuk a Pharmavitot Veresegyházon, 1997-ben költöztem oda. A Pharmavit első nyolc évében másról sem szólt az életem, mint a cégről. Talán csak szentestéken nem dolgoztam, nem számított betegség, nem számított a családom, alig ismertem a fiamat. Azzal az elhatározással indultam a felnőtt életbe, hogy meg kell teremtenem családom anyagi biztonságát. Azt gondoltam ez a szabadságom, a kiteljesedésem és az önállóságom záloga. A kilencvenes évek közepére elértem célomat. Sikeres üzletemberként rohangáltam díjakat átvenni és egy olyan társadalomban éltem, ahol az életvitelemet ovációval fogadták.
Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy néha morbid célok lefektetése mentén működik a gyógyszeripar: ha van 40 százalékos piaci részesedésed, az mondjuk 100 beteget jelent, de ha lenne kétszer annyi betegem, akkor a piacom is megduplázódna. Néha az az ember érzése, hogy minél több a beteg, annál jobb. 1996-ban a Pharmavit eladásával nagyon sok pénzre tettem szert, tehát ha úgy tetszik, az első feladatom ki volt pipálva. S akkor jött, a még szintén fiatalkori vágyamból fakadó második nyolc év, amely a szociális érzékenységen alapult, de még mindig akarnok módon: majd én megmondom, hogy mi kell tenni az egészségügyben, a tudomány politikában, a kistérségekben. Megcsináltuk a Bolyai Díjat, a tehetséggondozást, a Misszió Egészségügyi Központot, a Veresegyházi Életmód Programot, ami már egy komplex társadalom fejlesztő kistérségi modell volt, lakóparkot építettünk.
hvg.hu: De ez kicsiben siker volt, nem?
Somody Imre: A veresegyházi induláskor 3600-an éltek a településen, a most 15 éves város ma 18000 lelkes. Óriási „fejlődés”! Nekem ma már az jut róla az eszembe, amit nemrégiben olvastam egy napilapban a „megszaladásról” Csányi Vilmos, etológus írásában. Megszaladás van a médiában, az államhatalom szerepvállalásában. A Föld csupán másfél, kétmilliárd embert bírna el hosszútávon, de ma már hétmilliárdan vagyunk. Szerintem megszaladás van Veresegyházon is, hiszen újabb és újabb telkeket osztanak, fiatalok költöznek oda, újabb iskolát, óvodát kell nyitni. Ahogy reggelente áthaladok a városon, állandóan dugó van. Fejlesztünk, hogy élhetetlenné tegyük élőhelyünket. Mai szemmel megmosolyogtató, milyen vehemenciával vetettem bele magam én is ezekbe a dolgokba. A pénzért feladtam a normális élet, utána az „ügy”-ért feladtam önmagam is. ...
Összességében, számomra a második nyolc év is vereséggel zárult. Mert azon felül, hogy elveszítettem önmagamat, felszámolták az Életmód Programot, egészségügyi javaslataimat félretolták, politikailag pedig keményen beskatulyáztak. Ma már látom azonban, hogy ekkor is én, a Somody akartam megmondani, hogy kell rendbe rakni az országot. Nem vettem észre, hogy nekem nem osztottak lapot. És főleg nem értettem, hogy van egy felsőbb hatalom, aki valóban igazgat – olvasható a hvg.hu-n.
