hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Menzamenü: ezt alaposan megkeverték

A piac szereplőit is meglepetésként érte, hogy az eredetileg január 1-jére tervezett hatályba lépés előtt három nappal a humán tárca „visszaléptette” a menzarendeletet – tűnik ki a vg.hu-n.

Nem is értesítették a közétkeztetőket, és az iskolákat sem – mindenki abban a hiszemben volt, hogy az év elejétől már csak egészségesen lehet főzni a közkonyhákon, miközben a tárca 2015. szeptember elsejére halasztotta (elfogadásuk óta immár másodszor) az új szabályok alkalmazását.

Az EMMI-nél azt mondták, a szülők elvárásait mérlegelve, a közétkeztetők szempontjait figyelembe véve döntöttek a határidő kitolásáról, de azt is hozzátették: „számos jelzés érkezett a közétkeztetők, a közintézmények felől, hogy ők nem állnak készen a bevezetésre, hiszen mind a költségvetésüket, mind pedig a beszállítói szerződéseiket naptári évre tervezik, meglévő szerződéseiket nem tudják módosítani” – írja most a Világgazdaság. (Az érvelés komolyságát csökkenti, hogy nagyon is hasonló érvekkel halasztották a bevezetést korábban 2014. szeptember 1-ről 2015. január 1-re – a szerk.)

Mint a Világgazdaság rámutat, az államnak erős az önérdeke a halasztásban: „A lejáró szerződések megújításakor, vagy az új közbeszerzések alapján születő új megállapodásokban a közétkeztetők jogosan emelik majd az áraikat, ám például a kórházakban erre az idén semmilyen plusz fedezet nem áll rendelkezésre. A kórházak nagy része még azt az 550 forintot is alig tudja előteremteni, amit még 2008-ban, nem kötelező jelleggel meghatároztak mint kórházi élelmezési normát, miközben a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) munkacsoportjának számításai szerint az új előiírások figyelembe vételétvel napi 770 forintot kellene fordítani egy beteg egy napi élelmezésére.”

A rapid visszalépés miatti zavart jól jelzi, hogy a Délmagyar a minap már az új menzaszabályok bevezetésének – nem éppen kedvező  – gyakorlati tapasztalatairól írt. Szegeden már az áremelésen is túl vannak „idén már 6 százalékkal többet kénytelenek fizetni a szülők. Az áremelésre pontosan a törvényi változás miatt volt szükség” – olvasható a delmagyar.hu-n.

(forrás: Világgazdaság, Délmagyarország Online, MedicalOnline)

cimkék

hirdetés

Könyveink