hirdetés
2025. szeptember. 10., szerda - Nikolett, Hunor.
hirdetés

Őssejtügy-ítélet – felavatott a bíróság két új egészségügyi bűncselekményt

Felfüggesztett szabadságvesztésre és pénzbüntetésre ítélt nyolc embert a Fővárosi Törvényszék első fokon az engedély nélküli őssejtkezelések 2009-ben kirobbant ügyében.

A tényállás szerint egy ukrán - sajtóhírek szerint utóbb Nobel-díjra javasolt - tudós módszerei alapján magyar és ukrán orvosok engedély nélkül nyújtottak őssejtkezelést gyógyíthatalan betegeknek több millió forintért. A vállalkozáshoz szükséges cég alapításában vett részt a két üzletember.

A vádlottak jelentős befektetéssel egy kaposvári plasztikai sebész magánklinikáján őssejt-laboratóriumot hoztak létre, majd együttműködési megállapodásokat kötöttek környékbeli kórházakkal, ahonnan alkalmanként 10-15 ezer forintért terhességmegszakításokból származó szöveteket kaptak. Az őssejtkezelések megindítása érdekében többször folyamodtak a helyi ÁNTSZ-hez és az Egészségügyi Tudományos Tanácshoz engedélyért. A tanácstól nem kapták meg, a dél-dunántúli ÁNTSZ azonban 2007-ben adott engedélyt őssejt gyűjtésére gyógykezelés céljából. Ezt azonban még abban az évben - Falus Ferenc, az ÁNTSZ akkori országos vezetőjének fellépésére - visszavonták.

A szóbeli indoklás során felvetődött, hogy a vádiratban nem szerepelt, így nem volt az eljárás tárgya, miként kaphatott, ha csak időlegesen is, engedélyt a cég erre a világszerte vitatott kezeléssel kapcsolatos tevékenységre. A rendelkezésre álló bizonyítékok, például a terjedelmes telefonlehallgatási anyag alapján azonban megállapítható, hogy az engedély kiadását jelentős lobbitevékenység előzte meg - hangzott el.

A nyomozás egy sértett hozzátartozójának feljelentésére indult, és a tettesek egy részét gyakorlatilag tetten érték, amikor egy budapesti egészségügyi intézményben éppen őssejtkezelésre készültek 2009 nyarán.

Huszonegy sértett bizonyíthatóan igénybe vette az őssejtkezelést, többnyire szem alá kapott injekció formájában. Mindannyian gyógyíthatatlanok voltak, daganatos betegek, születési rendellenességgel élők, balesetben megsérültek. Volt, akit azzal kecsegtettek a vádlottak, hogy a kezelés eredményeként kiszállhat a kerekesszékből. Másoknak viszont elmondták, hogy nem biztos a javulás, illetve ne számítson felgyógyulásra, legfeljebb lassítani tudják állapota romlását. A páciensektől többnyire ötmillió forintot kértek, de volt akitől kevesebbet és olyan is akadt, akit ingyen kezeltek. Korábban több tanú arról számolt be, hogy nem javult az állapota, mások viszont arról beszéltek, hogy kedvező változásokat tapasztaltak a kezelés után.  A bíró elmondta, hogy az eljárásban meghallgatott sértetteken kívül még megállapíthatatlan számú páciens vehetett részt a vádlottak által nyújtott őssejtkezelésben.

Az elsőfokú bíróság az egyik vádbeli minősítést, a csalást nem látta megállapíthatónak, de a vádlottak többségét bűnösnek mondta ki emberen végezhető kutatás szabályainak megszegése, emberi test tiltott felhasználása és kuruzslás bűncselekményében. Ezek miatt egy év két hónap, három évre felfüggesztett és illetve tíz hónap, két évre felfüggesztett szabadságvesztéseket szabott ki. Az üzletemberként szerepet vállaló Pákh Imrét 10 millió, Fásy Ádámot 7 millió, a kaposvári orvost pedig 5 millió forint pénzmellékbüntetéssel is sújtották. Az ukrán kutatót, aki az Egyesült Államokban él, és súlyos betegsége miatt nem vehetett részt az eljárásban, a bíró egyedül azzal sújtotta, hogy tíz évre kitiltotta Magyarország területéről. Egy vádlottat, aki asszisztensként vett részt a kezelésekben, felmentett a bíróság.

A szóbeli indoklásban a bíró kitért arra: a csalás megállapításához arra van szükség, hogy bizonyítható legyen a tévedésbe ejtéssel, anyagi haszonszerzés érdekében elkövetett károkozás. A bíró szerint azonban a tévedésbe ejtés nem bizonyítható, hiszen a vádlottak a rendelkezésre álló bizonyítékok szerint maguk is hittek a kezelés eredményességében, és jelentős összegeket költöttek arra, hogy elindíthassák a labort. Emellett a betegeknek nem ígértek biztos gyógyulást, elmondták, hogy nincs engedély, volt, akitől egyáltalán nem kértek pénzt, a hatóságokkal pedig folyamatos kapcsolatban voltak az engedély megszerzése érdekében.

A bíróság által megállapított bűncselekmények törvényi tényállása szerint aki emberen orvostudományi kutatást engedély nélkül vagy az engedélytől eltérően végez, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki pedig emberi gént, sejtet, ivarsejtet, embriót, szervet, szövetet, halott testét vagy annak részét, illetve halott magzatot jogellenesen megszerez, vagyoni haszonszerzés végett forgalomba hoz vagy kereskedik vele, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A kuruzslás tényállása szerint, aki ellenszolgáltatásért vagy rendszeresen az orvosi gyakorlat körébe tartozó tevékenységet jogosulatlanul fejt ki, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Az 1997-es egészségügyi törvény nyomán 1998-ban a büntető törvénykönyvbe került emberen végezhető kutatás szabályainak megszegése, illetve emberi test tiltott felhasználása elnevezésű bűncselekményeknek a szóbeli indoklás szerint nincs ítélkezési gyakorlata, magyar bíróságok ilyen bűncselekmények ügyében még nem hoztak döntést.

A vádlottak - akik mindvégig tagadták bűnösségüket - felmentésért fellebbeztek, így az ítélet nem jogerős.

(forrás: MTI)

Könyveink

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Nyirády Péter- Rurik Imre (szerk.) UROLÓGIA A HÁZIORVOSI GYAKORLATBAN

    Az elsősorban háziorvosok, illetve más szakorvosok számára készült könyv...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...