hirdetés
2024. május. 11., szombat - Ferenc.

Száguld a recept nélküli szerek piaca

A recept nélkül kapható gyógyhatású szerek hazai kiskereskedelmi forgalma 7 százalékkal nőtt az idén az első fél évben az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Nielsen.

A piackutató cég 35 vény nélkül kapható gyógyhatású készítmény forgalma alapján készített kutatásából kiderül, hogy a recept nélkül kapható szerek közül leginkább a probiotikumok kereslete nőtt, értékben 22 százalékkal. Ezt követik az étkezést helyettesítő tápszerek, amelyekből 18 százalékkal adtak el többet, mint tavaly, majd a puffadás elleni szerek,  amelyekből 17 százalékkal több fogyott, mint 2013 január és június között.

A két legnagyobb forgalmú kategória továbbra is a „vitaminok és étrend kiegészítők”, illetve az „általános láz- és fájdalomcsillapítók”. Ezek 30 és 16 százalékos piaci részesedésükkel a bolti eladások közel felét teszik ki a piacon.

A tévéreklám-költésből legnagyobb rész idén az első félévben ismét a megfázás, influenza elleni készítményekre jutott (19 százalék), ezt a vitamin (12 százalék), illetve a fájdalomcsillapító, nyugtató szerek (11 százalék) követték. 2013-ról 2014-re több mint duplájára emelkedett a tévéreklám-költés a bőrgyógyászati termékeknél, szemcseppeknél, az óvszernél és a fogyasztó szereknél - írták.

(forrás: MTI)

cimkék

OTC
hirdetés

Könyveink