hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Papp Magor a köztévében

A Veszprém megyei kórházban dolgozó orvosok csaknem 70 százaléka letétbe helyezte a felmondását, s ez országos jelenség – mondta Papp Magor, a köztévé Az Este című műsorában, tudósít  a hvg.hu.

A Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) elnöke azt is elmondta, abban az esetben, ha a kormányzattal nem tudnak megegyezni, február 29-ével az ő felmondása is lejár és innentől kezdve szüneteltetni fogja az ellátórendszerben való részvételét.

Szerinte Szócska Miklós, egészségügyi államtitkár „alapvetően magára hagyta a magyar egészségügyet”, mivel három hónapja nem egyeztet azokkal az elkeseredett kollégákkal, akik az itthon maradásért küzdenek. Utalva a közelmúltban Szlovákiában kialakult krízisállapotra, azt mondta: hasonló helyzet előfordulhat Magyarországon is, „ha az egészségügyi kormányzat ilyen felelőtlen módon nem vesz részt egyeztetésekben, nem keresi az érdemi megoldást”.

Papp Magor szerint Szócska Miklós még mindig nem érti a probléma lényegét, miszerint nem csak rezidens problémáról van szó, napi megélhetési gonddal küzdenek főorvosok, szakorvosok és fiatal kollégák egyaránt. „Drámai folyamatok zajlanak, spontán összedől az ellátórendszer maradék része is” – fogalmazott Papp Magor, aki szerint ennek megakadályozása érdekében közösen, akár a föld alól előásva kell megtalálni azokat a forrásokat, amelyekkel az orvosok itthontartását, illetve a betegellátást biztosítani tudják.

***

A  veszprémi kórházban kialakult helyzetről a Magyar Nemzet is ír: "Néhány nappal ezelőtt az egyik osztály összes orvosa leadta a felmondólevelét – mondta a lapnak Dénes Tamás, a Magyar Orvosok Szövetsége (MOSZ) helyi szervezetének elnöke"

(forrás: hvg.hu, Magyar Nemzet)
hirdetés

Könyveink