A vérszívó, betegséget terjesztő szúnyogokból hamarosan vakcinát szállító, jótékony rovar lehet japán kutatóknak köszönhetően. A tokiói Dzsicsi orvosi egyetem kutatóinak most megjelent tanulmánya arról számol be, hogy génmódosítással egy vakcina továbbítására tették alkalmassá a szúnyogokat.
A genetikailag módosított szúnyog nyálában egy olyan fehérje található, amely vakcinaként szolgál a leishmaniasis elnevezésű, parazita által okozott betegség ellen, melyet egyébként a lepkeszúnyog csípése terjeszt. A betegség súlyos bőrelváltozásokat okoz, és halálos is lehet.
A kutatók megállapították, hogy a transzgenikus szúnyogok által megcsípett egerekben antitestek termelődtek a kórral szemben, ami azt jelenti, hogy immunitás alakult ki náluk.
A szúnyogok hasonlóképpen felhasználhatók lehetnek a malária elleni küzdelemben is, talán már egy évtized múlva – mondta el egy maláriaszakértő az AFP hírügynökségnek.
„Az a jó, hogy (a szúnyogok) nem kérnek pénzt az oltásért. Úgy vakcinálnak, hogy észre sem veszed” – kommentálta a hírt szerdán Josida Sigeto kutatásvezető. Az ismételt csípések ráadásul tovább erősítik az immunitást a kutató szerint. A transzgenikus szúnyogot azonban csak végső fegyvernek szánják a betegség elleni küzdelemben a fejlődő országokban is. Josida egyetért azzal, hogy egy ilyen „repülő vakcinátor” etikai kérdéseket is felvet, mivel megfelelő tájékoztatás és beleegyezés nélkül immunizálnák az embereket. A kutató szerint technikailag tíz éven belül megoldható az efféle vakcinálás, ám kérdés es a társadalmi fogadtatása.
Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt.
Nyelv: magyar...
Leírás:
Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak.
Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...
Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...
"Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...
„A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...