2012. február. 04., szombat - Ráhel, Csenge.

Újra engedélyezett az őssejt-kutatás

A fellebbviteli bíróság ideiglenesen újra engedélyezte az emberi embrionális őssejt-kutatás szövetségi finanszírozását Amerikában.

Royce Lamberth szövetségi bíró augusztus 23-án arra hivatkozva függeszttette fel az embrionális őssejt-kutatás állami finanszírozását, hogy a kísérletek során emberi magzatokat semmisítenek meg, ami törvénybe ütközik. Mint fogalmazott: "a kormányzat irányvonala megsértette azt a törvényt, amely megtiltotta, hogy szövetségi eszközöket emberi embrió megsemmisítésére használjanak fel."

A kormány fellebbezése nyomán a fellebbviteli bíróság úgy döntött, hogy tanulmányozza az ügyet, ám erre az időre újból engedélyezi a finanszírozást.

Az Obama-kormányzat 2009. március 9-én engedélyezte az embrionális őssejt-kutatás szövetségi finanszírozását. Az amerikai igazságügyi minisztérium arra hivatkozva kért soron kívüli eljárást, hogy el lehessen kerülni az amerikaiakat sújtó, leginkább pusztító betegségek gyógyítására irányuló, folyamatban lévő kutatások eredményeinek azonnali megsemmisülését.

Az őssejt-kutatástól a szakemberek egyebek között azt várják, hogy az segít megtalálni a Parkinson-kór, a cukorbetegség, valamint több szív- és gerincbetegség gyógymódját.

A kutatások felfüggesztésére irányuló keresetet mások mellett több keresztény csoport is támogatta.

(forrás: MTI, MedicalOnline )
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

A kistérségi tisztiorvos azt üzente, hogy mivel a törvényszék lefogta az önkormányzat kezét, a háziorvos lássa csak el tovább is  a betegeket...

Hogyan használható fel egy beteg gyerek képe egy konferencián? - teszi fel a kérdést egy svéd eset kapcsán Meskó Berci.

„Bejegyzésünkben annak járunk utána, hogy az elektronikus-cigaretták vajon valóban egészségesebbek-e, mint a hagyományos papír-dohány alpú cigaretták, és mennyire tudják helyettesíteni ezeket”

A hagyományos angiográfiánál tökéletesebb képet ad a koszorúerek állapotáról, esetleges szűkületeinek helyéről és mértékéről egy új, az angol nevéből eredő betűszóval DARA (Dual Axis Rotational Coronary Angiography) elnevezésű technika...