hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

A kormánynak sürgős intézkedéseket kell tennie

Szakmai szervezetek a pályaelhagyásról, külföldi munkavállalásról, életpályamodellről és a bérezésről.

Szakmai szervezetek szerint a kormánynak sürgős intézkedéseket kell tennie az orvosok megtartása érdekében; úgy látják, hogy az egészségügyi dolgozók pályaelhagyásának és külföldre vándorlásának folyamatát csak úgy lehet visszafordítani, ha a kezdő szakmabeliek számára jól követhető életpályamodellt dolgoznak ki, amelyhez magasabb bérezés is társul.

Szócska Miklós programjának ismertetésekor a szakmai szervezetek képviselői is kifejtették, hogy a jelenlegi helyzet tarthatatlan, ezért haladéktalanul meg kell hozni, akár fájdalmas döntéseket is.

Papp Magor

A Magyar Rezidens Szövetség elnöke előadásában elmondta, hogy a végzős orvosok mintegy harminc százaléka "eltűnt a szemük elől". A kezdő orvosok külföldre vándorlása elleni küzdelmüket viszont nehezíti az a tény, hogy már az egyetemeken is mindenütt külföldi álláshirdetések vannak. Hasonló helyzetű országként említette Romániát, ahol emiatt már leállt a szakorvos képzés, ami azt jelenti, hogy elfogyhatnak az országból az orvosok.

A helyzet rendezéséhez "nem évek, hanem csupán hetek és hónapok állnak rendelkezésre" - hívta fel a figyelmet Papp Magor. Az egészségügyi vezetéstől ezért azt várják, hogy határidőkkel, lépésről lépésre vázolja fel a fiatal orvosok jövőképét. Hangsúlyozta: ha nem lesznek "látható közelségű mérföldkövek", a folyamat fel fog gyorsulni és a fiatal orvosok el fognak menni. A Magyar Rezidens Szövetség elnöke szerint azonban csak akkor van esély arra, hogy jövőképet tudjanak mutatni, és itthon tudják tartani a fiatal orvosokat, ha ez kormányzati prioritást élvez.

Éger István

A Magyar Orvosi Kamara elnöke azt mondta, hogy a munkaerőhiány egyik fő oka az alacsony bérezés. Manapság egy kezdő orvos átlagosan bruttó 150-160 ezer forintot keres. Ő is kiemelte, hogy az Európai Unióban nem csak Magyarország küzd emberi erőforrás gondokkal az egészségügy területén. Az előadásában ismertetett előrejelzés szerint az Európai Unió területén 2020-ra várható javulás az egészségügyi munkaerő-helyzetben. Probléma viszont, hogy a munkaerőhiány nem egyenletes az unióban, a gazdagabb államok ugyanis szabályosan "lerabolják" a szegényebb nemzeteket - hangsúlyozta. A MOK néhány hete nyílt levelében is felhívta a figyelmet többek közt az egészségügyi dolgozók bérének helyzetére. 

Rácz Jenő

A Magyar Kórházszövetség elnöke az egészségügyi terület humán-erőforrás helyzetét egy robbanás előtt álló bombához hasonlította, és három területen javasolt megoldásokat a problémára. A fiatal egészségügyi dolgozók migrációjával kapcsolatban kifejtette: azt kellene célul tűzni, hogy "mi legyünk Európa orvos- és ápolóképző központja, de nem ingyen".

Az orvosi jövedelmek kapcsán megfogalmazta, hogy nem tartja paraszolvenciának azt, amikor valaki a saját szabadidejét bocsátja áruba, ha például az orvos munkaidőn kívül szülést vezet le. Szerinte megfelelő orvosi díjtétel mellett, szabályozott körülmények között meg lehetne valósítani, hogy ezek a jövedelmek legálisak legyenek. Mindezek mellett a képzés és a szakképzés fejlesztéséhez is mielőbb neki kell kezdeni - szögezte le Rácz Jenő.

(forrás: MTI, MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink